Merényletesdi — kinek az érdeke?

Keserű szájízzel olvasgatom a híreket a „terroristák” és különféle rendbontók akcióiról a román nemzeti ünnepen. Sepsiszentgyörgyön egy titokzatos valaki lecserélte a nemzeti lobogót a székely zászlóra, akinek kiléte annak ellenére sem ismert, hogy a fellobogózott szobornál díszőrséget álltak a katonák, illetve manapság minden nagyobbacska városban működnek köztéri kamerák. A DIICOT néven ismert terrorelhárítók története még cifrább: robbantani akart Kézdivásárhelyen egy magyar revizionista szervezethez köthető illető. Akinek lakásában tortadíszeket, csillagszórókat, és az airsoft nevű háborús játékban használatos játékfegyvereket találtak, illetve 400 petárdát. Hogy ezekből bombát gyártani házilag még MacGyvernek is nehéz feladat lenne, az világos. Túl azon, hogy ahelyett, hogy a biztonságérzetemet növelné, inkább a hideg ráz a gondolattól, hogy bármikor bármilyen mondvacsinált ürüggyel fegyveresek rám törhetnek, van a két esetnek egy igen gyanús vetülete. Miért adja politikai manipulációra a fejét egy terrorelhárító, elviekben szakmai szervezet? Mert hogy szándékos uszításról, az emberek egymás ellen hergeléséről, félelemkeltésről van szó, az napnál világosabb. Az ugyanis elfogadható, hogy a DIICOT árnyékra vetődik, és házi készítésű bomba helyett csillagszórót és petárdát talál, hisz bárki hibázhat. A furcsa az a történetben, hogy ahelyett, hogy hallgatnának szépen a melléfogásukról, közleményt adnak ki az általuk vélt robbantási szándékról. És épp december elsején, amikor fokozott az érzékenység a provokáció iránt. Kinek az utasítására robbantott ki botrányt a DIICOT? Kinek áll érdekében a zavar- és a félelemkeltés, a gyűlölet szítása? Szintén a híreket böngészve találtam rá egy cikkre, mely egy friss, a romániai választók politikai opcióit vizsgáló kutatás eredményét ismerteti. Ebből kiderül, hogy az elmúlt, igen mozgalmas szűk két hónap során jelentősen átrendeződtek az erőviszonyok: a két nagy párt szavazótábora nagyjából kiegyenlítődött (más formáció jelen állás szerint nem érné el a parlamenti bejutási küszöböt), és ezzel párhuzamosan megugrott a statisztikákban „bizonytalanoknak” nevezettek száma — a választópolgárok 20 százaléka nem lát olyan pártot jelenleg, melyre szívesen voksolna. Tehát ideális a helyzet egy (vagy akár több) új politikai alakulat felfuttatására, hisz fogékonyság van az új kezdeményezések iránt, s a választásokig hátra levő nem egészen egy év elég is lehet ahhoz, hogy megerősödjön egy új formáció. Ez viszont a hatalmon levőknek nem érdeke, minek annyifelé osztani a koncot? S mit lábatlankodjanak finnyás szakemberek s mindenféle hipszterek a kormányrúd körül? Hasznos, értelmes dolgot építeni csak higgadt fejjel lehet. A felkorbácsolt indulatoktól elvakított tömegeket viszont jól lehet manipulálni, rossz közhangulat közepette könnyebb szétverni az alulról induló szerveződéseket. S lássuk be: az RMDSZ-nek se jött épp rosszul ez a merényletesdi: az etnikai feszültségek kiélezése segíthet abban, hogy ismét összetereljék a szétszéledőben levő nyájat.

Babos Krisztina