Merkel: szembe kell szállni az intoleranciával és a gyűlölettel
Utoljára módositva: 2020-01-27 22:48:32

Őrizni és ápolni kell a holokauszt áldozatainak és túlélőinek emlékezetét, és szembe kell szállni az intoleranciával és a gyűlölettel – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben, a nemzetközi holokauszt-emléknap németországi eseményeit záró rendezvényen.

 

A kormányfő a fővárosi állami operaházban (Staatsoper Unter den Linden) tartott jótékonysági koncertet felvezető köszöntőjében kiemelte: a civilizáció valamennyi szabályával szakítást jelentő holokausztból a németek számára az emlékezés kötelezettsége mellett az is következik, hogy szembe kell szállniuk az intoleranciával, a gyűlölettel, a rasszizmussal, az antiszemitizmussal és a csoportokra vonatkoztatott emberellenességgel, és gondoskodniuk kell arról, hogy “minden ember biztonságban és otthon érezhesse magát Németországban és Európában”.

Különösen fontos a fiatalok “érzékenyítése”, ezért az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának 75. évfordulójára rendezett hangverseny bevételét az Auschwitz-Birkenau Alapítványnak ajánlják fel, ifjúsági projektek finanszírozására – mondta.

A díszvendég lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki hangsúlyozta, hogy a holokauszt emlékezetének megőrzése azt a kötelezettséget jelenti, hogy a történteket a tényekhez hű módon át kell adni az utókornak.

Ezért a holokauszt történetét nem szabad “átírni” és napi, múló politikai célokra felhasználni – húzta alá a lengyel miniszterelnök.

Hozzátette, hogy a náci mellett a kommunista totalitárius diktatúra áldozatai, Auschwitz mellett a Gulág emlékezetét is meg kell őrizni.

Az operaház világhírű szimfonikus zenekara, a Staatskapelle Berlin az izraeli-argentin főzeneigazgató, Daniel Barenboim vezényletével, valamint az operaház férfikórusa és a korábbi operaénekes, Thomas Quasthoff mint narrátor közreműködésével Arnold Schönberg 1947-es, A Survivor from Warsaw (Egy varsói túlélő) című darabját, a holokausztról szóló egyik legismertebb kortárszenei művet adta elő, majd Ludwig van Beethoven III. – Eroica, azaz hősi – szimfóniáját.

A holokauszt nemzetközi emléknapján szerte Németországban tartottak rendezvényeket, kiállításmegnyitókat, pódiumbeszélgetéseket, megemlékezéseket. Ezek sora a berlini koncerttel csak hétfőre ér véget, és szerdán következik egy újabb nagyszabású esemény: a szövetségi parlament (Bundestag) hagyományos – idén a 24. alkalommal megrendezett – emlékülésén Frank-Walter Steinmeier német és Reuven Rivlin izraeli államfő mond beszédet.

Az auschwitzi haláltábort 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet Vörös Hadsereg katonái, ennek emlékére az ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az egyhangúlag elfogadott ENSZ-határozat hangsúlyozza az emlékezés és a tanítás kötelességét, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 29.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...