×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
13 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Mérleget vont az Okinawa SK

2014.06.27 - 18:16
Megosztás:
Mérleget vont az Okinawa SK

Bajnoki érmek, karateképzéseken való részvétel, fokozati, illetve övvizsgák jellemzik a Szatmárnémeti Okinawa SK első félévi mérlegét, amelyet pénteken mutatott be Nyesti Csaba 3. Danos karatedző és klubelnök.

„Nagyon elégedett vagyok az eddigi »terméssel«, hiszen sok versenyre sikerült eljutnunk, övvizsgát is rendeztünk, illetve nekem is sikerült a fokozati vizsgám” – összegzett röviden Nyesti. A karateegyesület sportolói idén részt vettek egy temesvári nemzetközi harcművészeti találkozón, majd a beiratkoztak Szatmár Megyei Karate Egyesület (AJK). Így részt vettek az egyesület által rendezett Szatmár Kupa küzdelmein, majd az AJK-val partnerségben megrendezték az Okinawa Kupát is. Négy ezüst– és két bronzérem volt a klub karatékáinak a mérlege a Nemzetközi Harcművészetek Szövetségéhez (IMAF) tartozó romániai föderáció által rendezett országos bajnokságon, Gyulafehérváron. Ugyanitt, Nyesti Csaba fokozati vizsgát tett és elnyerte a 3. Dant.

Az első felében vendéget is fogadtak, sensei Kovács Zsigmond, az IMAF romániai alelnökének személyében. A székelyudvarhelyi karatemester jelenlétében a klub harminc sportolója tette le kötelező övvizsgáját.

„Remélem a második félév is legalább ilyen eredményes lesz és hasonló jó eredményekről tudunk majd beszámolni” – mondta Nyesti