×
2024. 03 19.
Kedd
József, Bánk
6 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.56 RON
100HUF = 1.26 RON
Olvasó hangja

Mert az Isten jó — kirándultak a patóháziak

2018.07.23 - 11:30
Megosztás:
Mert az Isten jó — kirándultak a patóháziak

Patóháziak kirándultak Szatmár, Kolozs, Fehér, Hunyad, Szeben, Brassó, Kovászna, Maros, Szilágy és Máramaros megyéken keresztül az elmúlt napokban. Sokan mondják azt, hogy nem érzik, nem tapasztalják Isten jelenlétét az életükben, hogy itt nekünk befellegzett, s el kell innen vándorolni, mert máshol jobb. Őszintén mondom és előítéletek nélkül, nem tudom megérteni ezt a hozzáállást. Persze elfogadom, de nem értem. Nem értem, mert én nap mint nap pont a fordítottját érzem s tapasztalom. Isten mindig olyan embereket hoz elém, akik segítenek az Ő munkájának az elvégzésében. S ez már maga a csoda. A 21. században, amikor már nem trendi a másikon segíteni, mi ez, ha nem csoda, hogy mindig segítőkész emberekkel találkozom, mert amikor a legnagyobb szükségem van segítségre, Isten mindig küldi a „hollóit”, mint ahogy Illés esetében is tette.

Vegyük példának okáért az utolsó napokat. Az ifisekkel és kátésokkal egy csodálatos kiránduláson vettünk részt. Bejártuk Erdélyt, hisz Szatmár, Kolozs, Fehér, Hunyad, Szeben, Brassó, Kovászna, Maros, Szilágy és Máramaros megyéken keresztül vezetett az utunk.

S ahhoz, hogy ez a kirándulás megvalósuljon, olyan emberekre volt szükségünk, akik mellénk álltak. Kezdve onnan, hogy amikor megszületett ennek a kirándulásnak az ötlete, nem gondoltam volna, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ilyen módon támogatni fogja ezt. A kirándulás csak ennek a bőkezű támogatásnak köszönhetően jöhetett létre.

Továbbá szükség volt még olyan személyekre, cégekre, akik ott és akkor voltak jelen, amikor kellett: az EFI Trans cég tulajdonosa, Fülöp József, az egyik patóházai presbiter, a vajdahunyadi egyházközség és annak lelkész esperese vagy a nyugdíjba vonult volt baróti lelkész, Krizbai Imre. Ezek a személyek vagy cégek mindent megtettek azért, hogy ez a kirándulás megvalósuljon.

Sőt, még többet is lehet mondani, hiszen a köpeczi református gyülekezet és annak vezetősége, lelkésze, Nagy Kázmér nemcsak hogy nagy szeretettel fogadott bennünket, hanem még egy perselyes adománnyal is segítették az ifjainkat. Mi ez, ha nem Isten közbenjárása? Nem tudom másként megmagyarázni magamnak, hogy ezer idegenek a segítségünkre sietnek. Álljon itt tanulságul a kirándulás rövid leírása.

Utunk Patóházáról indult, s az első megállónk Nagyenyed volt. Itt megnéztük az Erdélyi Református Egyház születésének helyét, hiszen az enyedi református templomban mondták ki az Erdélyi Református Egyház megalakulását. Majd megtekintettük az ősi kollégiumot (jómagam is ott végeztem), és az enyedi túra a múzeum megtekintésével ért véget. Innen Gyulafehérvárra mentünk, ahol megcsodálhattuk régi fővárosunk szép katedrálisát és a várat. Furcsa és megható érzés volt abban a templomban lenni, ahol titánok nyugszanak, ahol Hunyadi János, Bethlen Gábor és Bocskai lelték nyughelyüket. De még inkább jó volt látni, hogy van benne élet, és a magyar kormány még arra a szép környékre is figyel (a hirdetőtáblákon láthattuk, hogy a katedrális restaurálását támogatja). Továbbá meglátogattuk Vajdahunyadot, Dévát, Őraljaboldogfalvát, a Zsil völgyét, benne a szülővárosomat, Lupényt. Elértünk az ezeréves határig (Zsil völgye vagy a Békás-szoros), és imádkozhattunk ősi templomokban. Meglátogattunk királyi földet is, hiszen átutaztunk szász országon is. Szeben, Brassó és Fogaras olyan látványt nyújtott, amitől az ember lélegzete eláll. Szépet alkottak annak a kornak az emberei. Végül Székelyföld volt utunk utolsó állomása, abban is Erdővidék, „Csík ország” és Gyergyószék.

Azt az érzést, amit ezen kirándulás alatt átélhettünk, nehezen lehet leírni. Például a Kisbaconi Marilakban megkönnyeztetett bennünket Benedek Elek egyik dédunokája, amikor felolvasta dédnagyapja egyik versét. Igaz, már a bevezető megható volt, hiszen a szülőföld szeretetéről beszélt, hogy mi módon hagyta ott Benedek Elek a kényelmes Budapestet, s inkább választotta a kisebb falut, de szülőföldjét, hogy megmutassa az akkori embereknek, hogy lehet nekünk itt akkor is megmaradni, ha más színeket lenget a szél, hogy nem az a megoldás, ha mindenki elmegy, hanem igen is nekünk vállalnunk kell ezt a küzdelmet, hogy megmaradjunk magyar reformátusnak azon a tájon, ahova Isten rendelt bennünket. S ez azért keltett bennem ennyire vegyes érzéseket, mert Hunyad megyében és Szeben megyében megtapasztalhattuk, mit jelent az, amikor az emberek nem ragaszkodnak hitükhöz, nyelvükhöz és kultúrájukhoz. Ott a múzeumokban olyan kegytárgyakat láttunk, amelyeket olyan református vagy evangélikus templomokból vettek el, ahol már nincs, aki használja őket. Végig azért imádkoztam, hogy Isten ne engedje meg azt, hogy 100 év múlva a patóházai ősi kelyhet is a múzeumban mutogassák majd, mert nem lesz, aki használja.

De Isten jó! Mert ott, ahol Őt akarják szolgálni, megtapasztalható Isten Szentlelkének ereje. Így volt ez Köpeczen is, felemelő érzés volt 100 embert látni az ősi templomban, majd egy szép napot eltölteni az ottani fiatalokkal, ismerkedni, barátkozni. De megható volt a vajdahunyadi templomban hallani a lelkész bizonyságtételét is. Ő mesélte el azt, hogy 100 évvel ezelőtt az akkori vajdahunyadi lelkész mondta el keservesen egy pünkösd után, hogy a kis száz-egynéhány lelkes gyülekezet 10–20 év múlva elpusztul. S kesergett, hisz az ősi templom árva marad. Erre fel az Úr úgy döntött, hogy még a rosszat is felhasználja, s annyira megáldotta azt a gyülekezetet, hogy napjainkban majdnem nyolcszor annyian vannak, mint akkor voltak. Megint beigazolódott az, hogy ember tervez, Isten végez.

Ennek a kirándulásnak a végkövetkeztetéseit levonva is azt állítom: Isten jó. Ezért merek minden félelmeim ellenére bizakodva tekinteni a jövendőbe, mert ameddig vannak Benedek Elekhez, Zsargó János espereshez, Fülöp Józsefhez, Nagy Sándorhoz, Nagy Kázmérhoz és kedves feleségéhez, Krizbai Imréhez és kedves feleségéhez hasonló emberek vagy alapítványok (mint a Bethlen Gábor alap), nincs mitől félni. Bátran merem arra nevelni gyermekeimet, hogy múlhatnak 100 esztendők, születhetnek törvények, itt kell nekünk megélnünk. Isten gondoskodik arról, hogy legyen jövendő, Isten megáldja az övéit, bárhonnan is fújjon a szél, bármilyen zászlót is lengessen.

Nekünk tényleg a szeretetre kell törekednünk, szeressük egymást, felebarátainkat, s mindeközben legyünk hűségesek Istenhez, egyházunkhoz és nemzetünkhöz! S legfőképpen dolgozzunk, alkossunk! Ha ezt megtesszük, akkor nincs elveszve a nemzet, az egyház. Azért imádkozom, hogy egyre többen éljék át ezt a csodát, hogy Isten jó. Isten minket így segéljen!

 

Tolnai János lelkipásztor