Látványos volt a fesztivál
Utoljára módositva: 2014-06-30 11:28:27

 

A hétvégén zajlott a nagykárolyi Villa Karul Középkori Fesztivál. Bár a programterv kísértetiesen emlékeztetett a tavalyira, folyamatosan érkeztek a látogatók a rendezvényre.

A Károlyi-kastély melletti park ebben az évben is ideális helyszíne volt a második alkalommal megrendezett Villa Karul Középkori Fesztiválnak. A Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság és a Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ a nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács támogatásával szervezte meg a rendezvény második kiadását. A hivatalos megnyitó keretében az igazgatóság két munkatársa, Bogdan Georgescu román, míg Poósz Lóránd magyar nyelven köszöntötte a jelenlévőket, majd ismertették a programtervet.

A rendezvény két napjának programjaiból: középkori fegyverek készítésének bemutatója, csatabemutatók, középkoritánc-iskola, íjbemutató, üvegkészítő, hangszerkészítő, ikonfestő, kovács-, fazekas- és tímármesterek bemutatói, tűz-show, középkori verselés és zenélés, utcazene és interaktív gyermekprogramok; a Károlyi-kastély látogatása 9 és 20 óra között.

A fentiek mellett Nachbil borok bemutatója (a volt Károlyi uradalom pincéiből), lángos- és strudlistand várta a látogatókat. Az eseményen részt vettek: a Terra Medies Lovagjai (Medgyes), az Ezüst Sólyom Történelmi Rekonstrukciós Csoport (Nagyvárad), az Apoulon Vasfarkasai (Gyulafehérvár), a Corvus Regia Íjászcsoport (Nagykároly), Fire Dreams – tűz-show (Medgyes), az Aranykapu Kulturális Egyesület (Szatmárnémeti), a Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület (Nagybánya), a Borókagyökér Kulturális Egyesület (Szatmárnémeti), a nagykárolyi Művelődési Központ M.E.E.M. színjátszócsoportja.

A középkori hangulatot idézni hivatott csoportok zöme ugyanaz volt, mint akik az első Villa Karul Fesztiválra érkeztek. Ettől függetlenül a látogatók értékelték a látványos harci bemutatókat. Nagy népszerűségnek örvendett a Mesterségek Utcája, mely tényleg változatos volt. Ha lehetne kategorizálni az itt bemutatkozó hagyományőrzőket, illetve kézműveseket, a „modern” kategória győztese egész biztosan a nagykárolyi Horváth Ottó lenne, aki az origamizás művészetébe engedett betekintést a fesztivál látogatói számára. Mint mondta, öt év alatt sikerült elmélyülnie ebben a kézügyességet és sok-sok türelmet igénylő hobbiban. A fesztiválra magával hozta legsikerültebb origamijait, többek között egy sárkányt, mely 1300 darab hajtogatott, forró csokoládés italpor zacskójából készült el.

Az origami mellett fafaragók, gyöngyfűzők, nemezelők stb. ajánlották, mutatták be kedvtelésüket a járókelőknek. A mezőpetriek sátrában ismét nagyon ízletes strudli készült, míg az Erdélyi Hagyományőrző Egyesület tagjai is kínálták finomabbnál-finomabb töltött lángosaikat. Mézeskalácsosokból sem volt hiány, s természetesen Nagykároly fő mézeskalácssütői, a Mitereiter család tagjai is kínálták látványos és finom portékáikat a rendezvényen.

Tőtős Tímea

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 18:30
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 20:35
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. augusztus 23.
Nagy hasznát veszi ma hihetetlen megújulási képességének. Valami véget ér, Ön azonban tudja, hogy ezzel valójában valami új veszi kezdetét.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 8 dkg lila hagyma, 50 dkg paradicsom, 25 dkg koktélparadicsom, 10 dkg joghurt, 1 dl tejszín + a ...