×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Programajánló

Mezőfényi Kulturális Napok

2014.04.03 - 09:42
Megosztás:
Mezőfényi Kulturális Napok

Május legelső hétvégéjén ismét felpezsdül az élet a Nagykároly melletti településen, hiszen idén először kerül megszervezésre a Mezőfényi Kulturális Napok nevet viselő rendezvénysorozat — tájékoztatta portálunkat Czier Zsolt, a helyi fúvószenekar vezetője. Péntek este kötetlen beszélgetésre várják a helyi lakosokat, akik a község elöljáróival vitathatják meg ügyes-bajos dolgaikat. A szombat már a kulturális műsorok jegyében zajlik, és a Szatmár Megyei Tanács, valamint a Német Demokrata Fórum szervezésében fúvóstalálkozóra kerül sor. A nap folyamán a vendég zenekarok különböző programok révén ismerkedhetnek meg a községgel, délután 3 órától pedig a „nagykultúr” melletti parkban műsorral várják az érdeklődőket. Az eddigi tervek szerint fellép a székelyföldi Csíkszentmártonból, a szilágysági Szilágyerkedből, valamint a magyarországi Nyírbátorból érkező gyermek- és ifjúsági zenekar, ugyanakkor a Nagykároly környéki fúvósbandák sem maradnak ki a műsorból, természetesen azok, akik elfogadják a meghívást — tájékoztatott Czier. A nap a fúvósbandák számára közös vacsorával ér véget, ahol aztán további közös fellépések megbeszélésére, kapcsolatépítésre kerül sor. Vasárnap délután szintén 3 órától kezdődnek a kulturális rendezvények, melyek során a helyi és környékbeli kultúrcsoportok mutatkoznak be. A délután során kerül sor a május 4-i hagyományos kápolnabúcsúra a Flórián-kápolnánál. A kulturális hétvége igazi bulival ér véget: este 8 órától sztárvendégek veszik birtokba a színpadot, fellép Aradszky László, Szandi és a fiatalok által kedvelt Janicsák Veca is. Az egész nap folyamán a lacikonyhák és az utcai standok kínálata várja az érdeklődőket a főutcán.