×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Mi lesz a „politikai vándorokkal”?

2014.12.02 - 12:05
Megosztás:
Mi lesz a „politikai vándorokkal”?

Egyelőre bizonytalan, hogy mi lesz a sorsa a pártot váltott helyi választott vezetőknek.

 

Az általunk megkérdezettek szerint nincs veszélyben azok mandátuma, akik — kihasználva a pártváltást lehetővé tevő kormányhatározatot — átigazoltak egy másik alakulatba, vagy úgy döntöttek, hogy függetlenként folytatják a munkát. Mint ismeretes, a rendelet 45 napon át, azaz augusztus közepétől szeptember végéig engedte meg a polgármestereknek, alpolgármestereknek, valamint községi, városi és megyei tanácsosoknak és a megyeelnököknek, hogy más politikai alakulatba iratkozzanak át, mint amelynek színeiben tisztséghez jutottak. Szatmár megyében közel 80-an éltek a lehetőséggel, többek között Adrian Stef megyei tanácselnök is elhagyta pártját. A határozat törvényerőre emelését azonban a képviselőház elutasította, és hamarosan a szenátus is tárgyalja a jogszabályt. Bár lapértesülések szerint ha a testület elutasítja a kezdeményezést, az átvándorlók elvesztik mandátumukat, kérdésünkre Petre Mureşan, az új Nemzeti Liberális Párt Szatmár megyei társelnöke elmondta: jogászaik szerint az elutasításnak nem lesz visszamenőleges hatálya, így aki a megszabott időszakban jogszerűen iratkozott át, az megtarthatja mandátumát. Úgy vélte azonban, probléma lehet abból, ha valaki nem létező alakulatot jelölt meg célpontként, azaz ha a Tăriceanu-féle Liberális Reformok Pártját (PLR) írta be, mint opciót, ez ugyanis a mai napig nincs bejegyezve. „Eddig a választási kampányra koncentráltunk, most viszont egyenként kielemezzük az átiratkozottak ügyeit, és amelyik jogilag támadható, azt meg is támadjuk” — fejtette ki az elnök, aki szerint antidemokratikusan járt el a Ponta-kormány, amikor a politikai vándorlást megengedő jogszabállyal lehetőséget teremtett a zsarolásra azok számára, akik feladata a közpénzek igazságos elosztása lenne. Amint arról beszámoltunk, az elnökválasztást megelőzően a liberális pártvezetők több ízben is panaszkodtak arra, hogy Adrian Stef tanácselnök és helyettese, Mircea Govor megengedhetetlen eszközöket is bevet annak érdekében, hogy saját táborába kényszerítse a helyi választott vezetőket.

 

Babos Krisztina