Miért nem fér meg két dudás egy csárdában?
Rendhagyó gálával zárult a jubiláló Hajnal Akar Lenni, melyen a különleges hangszerek megszólaltatása mellett kiderült, miért is nem fér meg két dudás egy csárdában, miért volt sokáig betiltott hangszer a doromb, de az is: miért nagyon jó ide, Szatmárra jönni.
Méltó módon ünnepelte negyed évszázadát a nemzetközi népdaléneklési verseny — az erős mezőnyben dalra fakadók, akiket csak alig egy–egy pont választott el egymástól, csodálatosan színes magyar népzenei világunk tarka palettáját villantották fel, a vasárnapi díjkiosztó gála pedig több szempontból is különlegesnek számított, hiszen az 50-60 darabos hangszerbemutató – megszólaltató is ugyanúgy helyet kapott benne, mint a közönség többszöri megénekeltetése és újabb, immár versenyen kívüli csodaszép magyar népdalok előadása.
Huszonötödik alkalommal adott otthont Szatmárnémeti a Hajnal Akar Lenni Nemzetközi Kárpát-medencei Népdaléneklési Versenynek, melynek állandó szervezési jogát a Bartók Béla Hagyományőrző Egyesület kapta meg. A megmérettetésre — amelyet negyed évszázada a magyar népdal népszerűsítése, valamint eddig ismeretlen tehetséges énekesek felfedezése céljából hozott létre Csirák Csaba és Fejér Kálmán tanár úr — a világon bárhol élő magyar, nem hivatásos népdalénekeseket várták, s érkeztek is szép számmal, hiszen szombaton nem kevesebb mint 25, torkában kincset rejtő versenyző érkezett a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniába a szélrózsa minden irányából, Györgyfalvától Debrecenen, a vajdasági Péterréven s a zempléni Pálházán át Kalotaszentkirályig és Fertődig.
Az elődöntősök által a hallgatóknak és a zsűrinek átnyújtott, egész Kárpát-medencét lefedő, sőt azon túllépő, népdalokból-balladákból álló csokra népi örökségünk legszebbjeit villantotta fel, s a dallamok és dalok változatos színességével csak a szemkápráztatóan szép népviseletek kavalkádja vetekedett. Sokszor elmondott közhely, de valóban nem volt könnyű helyzetben az öttagú zsűri — sőt, igencsak nehéz helyzetben volt, de ennek a nehézségnek évtizedek óta szeretettel és nagy örömmel tesz eleget — amelyet ismét határon inneni és túli, elismert szakemberek, egyetemi tanárok, énekművészek alkottak: Maczkó Mária, Tóth Dorottya, Boros Erzsébet, Birinyi József, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) társelnöke, népzenekutató, valamint a zsűrielnök Szép Gyula, a Kolozsvári Állami Magyar Opera igazgatója, népzenész és –gyűjtő. Döntésük értelmében a vasárnapi finálé során 17 versenyző lépett mikrofon elé — köztük a szatmárnémeti Farkas Annabella és Mészáros Amanda — a korábbinál is kiemelkedőbb előadásokkal, s a végső rangsorban valóban csak egy-egy pont választotta el egymástól az énekeseket. És mint a zempléni Pálházáról már hosszú évek óta visszajáró őstehetség, a civilként erdész Tóth László fogalmazott: „Nagyon jó a hangulata ennek a versenynek, ami sokkal inkább találkozó, mint verseny és ez a lényeg, nem az elért helyezés. Barátságok szövődnek, s ha egész évben máshol nem sikerül, de itt mindig találkozunk — nagyon jó idejönni, nagyon jó Szatmárnémetibe visszajönni. Köszönöm a szervezőknek, hogy megteremtik ennek a találkozásnak a lehetőségét.”
A pontszámok eredményeként a XXV. Hajnal Akar Lenni első helyezettje a vajdasági Adából érkezett Lepár Krisztina lett, második helyre a debreceni Tímár Levente lépett, aki hidegkirázósan gyönyörű, ősi csángó balladával örvendeztette meg a jelenlévőket, harmadik helyen pedig az énekesek díját is megkapó (ugyanis a versenyzők is szavazhattak egymásra) kolozsvári Gorzó Boglárka végzett. Rajtuk kívül Arany Páva díjban részesült még a közönségdíjat is elnyerő Mészáros Amanda (Szatmárnémeti), Tóth László (Pálháza), Kanczel Bíborka (Debrecen), Jaskó Anita (Györgyfalva), Bacsa Flóra (Zsombó) és Spissich Karolin (Nyúl), ám egyetlen résztvevő sem távozott üres kézzel, hiszen a különböző alapítványok, egyesületek és a zsűritagok különdíjai valóságos nyereményesőt alkottak. Az eredményhirdetés különleges, interaktív gálaműsorral ötvöződött, Birinyi Józsefnek köszönhetően, aki 1320 darabos hangszergyűjteményéből közel 60–at „becsomagolt” s elhozta Szatmárra, bemutatásuk pedig nem csak megszólaltatásukra szorítkozott, hanem szenzációs humorral fűszerezett ismertetővé vált. Melynek során kiderült, hogy bár a duda egyszemélyes zenekar, nem ezért nem fér meg két dudás egy csárdában — hanem mert a két hangszert minden jó szándék ellenére lehetetlenség összehangolni s az is, hogy a doromb egyszerű, aprócska hangszerke ugyan, de hosszú évszázadokon keresztül varázslóeszköznek tartották (és tartják sok helyen ma is), sőt, az 1700–as években az akkori Magyarország területén be is tiltották, mert „megrontó hatása vagyon a leányokra, asszonyokra.”
S természetesen ez alkalommal sem csak a színpadon szóltak a dalok, hiszen Birinyi József szokásához híven most is megénekeltette a közönséget, nem is egyszer; a díjazottak pedig nem csak átvették az elismerést, hanem énekeltek még egy ráadást — ki a szívének legkedvesebb györgyfalvi dalt, ki a szintén népdalénekes nagymamájával közösen azt a nótát, ami gyermekkorában a legmeghatározóbb volt, és ami miatt a népdaléneklés mellett döntött, ki pedig a családi citerazenekar és köcsögduda kíséretével nyírségi dalokat.
Szabó Kinga Mária
