Miért nem lesz 3. híd Szatmárnémetiben?
Utoljára módositva: 2014-06-06 20:40:51

Nem csak a tervek és a bukaresti szándék hiányában nem lesz még jó néhány évig hídavató Szatmárnémetiben, hanem azért sem, mert nincs a román kormánynak pénze a szatmári beruházásra. Európai uniós támogatásra nem lehet számítani a hídépítés esetében.

 

Volt már a Szociáldemokrata Párt kormányon, és legalább annyira akarták a harmadik szatmárnémeti Szamos-hidat a demokrata-liberálisok is kormányzásuk idején, sőt, volt már a mainál jobb helyzetben is az államkassza, mégsem lett a harmadik Szamos-hídból semmi. A jelek szerint ugyanígy nem lesz belőle semmi ez alkalommal sem, mert a politikai akaraton és a helyi érintettek kívánságán túl egyéb nincs, amiből megépülhetne a híd: nincs meg hozzá minden szükséges terv és ami a legfontosabb: nincs rá pénz!

 

Más város is körgyűrűre vár

 

A legutóbbi kampányígéret arról szólt, hogy 379 millió lejből épülhet az a körgyűrűszelet, amelyiknek része a szóban forgó harmadik híd is, ami azt jelentené, hogy több mint 3400 lejt költene a román kormány a román államkasszából minden egyes szatmárnémeti lakosra. Az uniós támogatás hídépítésre ugyanis kizárt, hiszen csak a 2013-ban lezárt költségvetési időszakban igényelhető támogatások jöhetnének szóba, amiket csak abban az esetben lehet lehívni, ha az érintett beruházás 2015. december 31-ig befejeződik. Ez a variáns szintén kizárt, figyelembe véve, hogy még egy kőműves-állvány sincs felállítva a képzeletbeli hídépítő-telepen. És ne felejtsük el azt sem, hogy nem Szatmárnémeti az egyetlen, nagyberuházásokra igényt tartó megyeszékhely az országban, és nem Ovidiu Silaghi az egyetlen parlamenti képviselő, aki választóinak ígéretet tett egy ilyenszerű beruházás megvalósítására. Pénzre vár több nagyváradi, craiovai, giurgiui nagyberuházás is, továbbá a városon áthaladó teherforgalmat nyögi többek között Botoşani is, tehát ha lenne pénz ilyesmire, akkor sem a harmincöt százalékban magyarok lakta Szatmárnémeti lenne a prioritás.

 

Szándék és odaítélés

 

Nagyon érdekes az a tavaly decemberi, 957/2013-as számú kormányhatározat (bit.ly/IIIhid), amelyik szatmárnémeti elkerülőútról rendelkezik, hívta fel lapunk figyelmét az ügymenettel kapcsolatban Nits János RMDSZ-es tanácsos, a város urbanisztikai bizottságának elnöke, amelyik nemcsak hogy semmire nem jó, de még azt sem részletezi, hogy a városnak melyik oldalán épülne a híd. „Kilencvenkilenc százalékosra veszem, mutatott rá Nits, hogy mind a mai napig nincsenek meg a szükséges dokumentációk a hídépítési munka odaítéléséhez szükséges licit kiírására, ahogyan nem voltak meg egy 2012-ben, szintén kampánycélból megtett kiíráskor sem. Akkor ráadásul odaítélési dokumentáció helyett „beruházási szándék” formájában lett közzétéve a dokumentáció, amit bárki, bármikor, minden felelősségtől és további kötelezettségektől mentesen megtehet, és amit politikai célra nagyon hatékonyan fel is használhat.”

 

Két variánsból, egyik sem

 

„Ha a Szatmárnémetit elkerülő körgyűrűhöz szükséges harmadik Szamos-hídról beszélünk, folytatta Nits, akkor az a Szamos bal partjáról, a Dana Hotelen túlról indulna és a jobb parton, a Gabriel Georgescu utcai szennyvíztelep környékén érne véget, néhány száz méterre a jelenlegi gyalogoshídtól. Ha a május tizennegyedikei Ponta-ígéret valósulna meg, akkor egy 13,5 kilométeres, két vasúti felüljárót, egy Homoród-hidat és egy Szamos-hidat, két komplexebb kereszteződést, valamint öt kilométeren át két-, majd azon túl négysávos aszfaltozott utat kell elképzelnünk, ha pedig a másik variáns valósulna meg, akkor az Aurel Vlaicu utat a Batizi úttal kötné össze egy folytatása ugyanennek a körgyűrűnek.”

A harmadik híd ügyében több alkalommal is határozott ígéretet tevő, de emiatt felelősségre nem vonható Ovidiu Silaghi (PSD) parlamenti képviselőt tegnap többszöri próbálkozásunkra sem sikerült telefonon elérnünk, kerestük volna a parlamenti irodájában is, de ilyennel még nem rendelkezik Szatmárnémetiben.

 

Nem segítene a városlakókon

 

Az igazság az, hogy a harmadik Szamos-híd mit sem enyhítene a városlakókra nehezedő nyomáson, a négy lakótelep és a környező települések forgalmával terhelt Decebal hídon semennyit sem enyhülne a torlódás, a Károlyi út felől épített harmadik híd csak és kizárólag a tranzitnak lenne hasznára. Öt évvel ezelőtt szóba került a Ştrandului utca környékéről induló és a volt Interex háta mögött leérkező híd terve is, ám ez egy megvalósíthatósági tanulmánynál tovább nem jutott.

Princz Csaba

[ohballada-1]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 20:55
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. augusztus 22.
Figyeljen oda kedvese mellékesen kimondott kívánságaira, mert ezek valójában nagyon is fontosak számára, csak nem akarja Önt terhelni.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 8 dkg lila hagyma, 50 dkg paradicsom, 25 dkg koktélparadicsom, 10 dkg joghurt, 1 dl tejszín + a ...