„Migráncs” a szomszédom…

Mottó:

„Az integráció: „Különálló részeknek valamely nagyobb egészbe, egységbe való beilleszkedése, beolvadása, egységesülése”

Déli határoktól, Dunától és európai főutaktól távoli kistérségünkben nem sok migránst láttunk — eddig —, de a hírközlő szervek frissen tartják mindazt a fenntartást, ellenérzést és félelmet, amivel az európai ember viseltetik a más vallású, más kultúrájú emberáradattal szemben. A magyar államvezetés is rátett egy lapáttal az ijesztgetés vonalára a „népszavazással”.

Sajnos erről a problémáról nehéz elfogulatlanul vélekedni, miközben a nyugati nagyvárosokban egymást érik a terrorista támadások, robbantások, gyilkolászások.

Beszélgetéseimben rájöttem hogy még a relatíve jól értesült emberek is fogalomzavarral küszködnek, szűrt és irányított információk alapján véleményeznek sok, a migrációval kapcsolatos dolgot.

Befogadás, letelepedés, integrálás, mind olyan dolgok, amivel leginkább ijesztgetni lehet az embereket. Lássuk, hogyan jutottunk erre a sorsra, hogy félnünk kell egy „lerohanástól”. Hogyan is indultak meg ezek a tömegek, hosszú és veszélyes vándorlás során Európa felé?

A nyugati nagyhatalmak, saját érdekeik mentén, beavatkoztak olyan közel-keleti és afrikai országok dolgába, ahol a helyi életmód, az évszázados tradíciók nem feleltek meg a „modern”, „demokratikus” elveknek. Megindult például az „arab tavasz”, egyiptomi, líbiai vezetőket buktattak meg, esetleg el is „takarítottak” az útból, akár fegyverrel is segítettek szakadár mozgalmakat, felborították a meglevő, sokszor évtizedes helyi egyensúlyt. Tekintet nélkül a hitélet évezredes megosztottságára, összemosták a különböző népcsoportok érdekeit, létét, relatív békességét és leginkább a saját gazdasági érdekeik mentén felbolygatták az amúgy sem békés közel-keleti világot.

Afganisztán a szovjetek és aztán az amerikaiak sok éves háborúzgatása után sem lett békés ország, helyi törzsi és politikai harcok színhelye maradt, Szíriában a háború már át sem látható helyzetet teremtett, Törökország a kurdok miatt folyamatosan háborúzik a szírekkel, az al-Kaida, a talibánok és a DAESH/ISIS-kalifátus mindenki ellen harcol, a bombázások napirenden vannak. Mai napig sem tiszta mondjuk Szíriában hogy ki ki ellen harcol, és kiket „segít” a bombázásokkal hol Putyin, hol Obama…

A médiában majdnem naponta megjelenő elborzasztó felvételek sérült, megégett gyermekekkel, lebombázott városokkal, menekülő tömegekkel csak felületes rálátást ad a dolgokról.

De nem én akarom megoldani a világ nagy problémáit, csak egy, esetleg minket is érintő kérdésben szeretnék állást foglalni.

Indításképpen fordítsuk meg 180 fokkal a helyzetet, nézzük meg, hogy nekünk milyen elvárásaink lennének, ha más kontinensre kellene elmennünk. A vándorlás nehézségei után laknunk kellene valahol, ennivalóra és orvosi ellátásra szorulnánk, iskolázni kellene a gyerekeket, majd következne a munkalehetőség. Igen ám, de ha teljesen idegen lenne az ottani életvitel, az elvárások, a kultúra, a környezet műszaki berendezkedése és persze a nyelv is, akkor nagyon nagy bajban lennénk.

Beilleszkedni, megmaradni egy ilyen helyzetben és boldogulni, bizony, majdnem lehetetlen. Kivételt jelenthet mondjuk egy orvos, diplomás, átkötőnyelvet (angolt) beszélő keresztény ember és családja, akikben megvan az az új hely és környezet iránt a megfelelés igénye.

A román politika még nem szajkózza a szükséges integráció szövegét, megvárják, amíg eldől az EU-ban a betelepítés kényszeres volta. Mindezt akkor, amikor még el sem döntötték, hogy mit akarnak integráció címszó alatt: be szeretnék olvasztani a migránsokat a társadalomba vagy munkát adni nekik, majd a háború végén hazaküldeni őket.

Látható — a tévében —, hogy nem csak és nem elsősorban a pénz a fő probléma a migránsáradat megfékezésében, hanem nagypolitikai vonzata is van: Törökország a vízumkérdéssel zsarolja az Uniót, Görögország ki van vérezve anyagilag, a jó pénzért Európába szállító embercsempészek megállítását meg nem oldó nemzetközi vízirendőrség, a határőrségek nem megfelelő működését elnéző hatóságok mind ludasok ez ügyben.

Közelebb hozzánk, szó volt arról, hogy Tasnádon nyitnának menekültszállót.

Felmerül akkor: 1. Kényszerrel hoznák-e a migránsokat? Mert nem ide akarnak jönni, hanem nyugatra, ahol csak a gyermeksegélyből is meg tudnak élni, illetve már van rokonság. 2. Bezárva tartják-e őket? Mert egy nap alatt elpárolognak nyugat felé. 3. Milyen ellátmányt tudnak biztosítani pár száz mohamedán embernek? Hiszen egyetlen halal-konyha sincs a közelben. 4. Jön majd egy imám is, aki a kötelező hitbéli teendőket levezérli és tanítja a gyermekeket? 5. Miféle integrációra számíthatnak részünkről, illetve számíthatunk mi az ő részükről, amikor ehhez:

a) egyenlő jogokat és életlehetőségeket kell biztosítani mindenkinek

b) a társadalomban (a MI társadalmunkban) meglévő strukturális mintára kell az emberi kapcsolatokat átalakítani

c) az itt meglevő erkölcsi és viselkedési normáknak megfelelni szükséges.

Fentiek szerint a társadalmi együttélés csak akkor képzelhető el, ha létrejön egy olyan helyzet, amikor:

1. az asszimiláció, a saját kultúra elvesztésével járó beolvadás,

2. az integráció, vagyis a saját kultúra megtartásával az együttélés megteremtése

3. az inklúzió, vagyis a sokszínűségre építő befogadó társadalmi környezet lesz hosszú távon az életmód alapja.

Sajnos, azonnal látható, hogy mindhárom lehetőség teljesen irreális itt nálunk, mert sem társadalmi előkészítés, sem műveltségi szint, sem elfogadásra való tanítás nincs, sem állami, de egyházi részről sem.

Az első pont a legelképzelhetetlenebb a muszlimoknál, mert a Próféta előírta, hogy mindenki más változzon muszlimmá, és aki elhagyja az „igaz hitet”, azt megölheti akárki. A második pont az anyagi problémák miatt is elesik, mert munka nélkül (mondjuk a szaud-arábiai segélyek nélkül) itt nem lehet élni. A harmadik pont pedig olyan idealisztikus, hogy itt nálunk a mesékben sincs ilyen.

Európa többszörösen becsapta önmagát, amikor a migránsokat háborús menekülteknek tekintette és a leendő munkaerőt látta bennük, míg az érkező tömeg hazudott identitásáról és céljairól is — mondta a kelet-kutató Maróth Miklós.

A szakemberek felmérései alapján a migránsoknak csak 10 százalékát lehetne iskoláztatásuk után foglalkoztatni, az érkezők több mint fele semmi munkát nem hajlandó végezni, így megállapítják, hogy olyan réteg indult Európába, amelyre otthon sincs szükség.

Megoldást, megoldásokat erre a mind nehezebb problémakörre nem találtak.

Szerémy Péter