×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Minden szatmári éremmel tért haza

2015.06.08 - 17:18
Megosztás:
Minden szatmári éremmel tért haza

Gyenes Mani és Szejke Vili az első, Szilveszter Marci és Cristi Ardelean a második helyen zárt az enduro-bajnokság jósikafalvi futamán.

Két arany- és két ezüstéremmel tértek haza a szatmárnémeti pilóták a hazai enduro-bajnokság második fordulójának helyszínéről, Jósikafalváról. A Kolozs megyei településen rendkívül nehéz pálya várta a mezőnyt, de egyik motoros sem panaszkodott. A hétszeres bajnok Gyenes „Mani” Emánuel elmondta, ebben a szakágban éppen az ilyen fajta pályákat lehet élvezni. „Sok volt a sár, nagyon élveztem a pályát. Egy kör hossza 50 kilométer volt, egy nap három kört kellett teljesíteni, így 300 kilométer volt az összversenytáv” – magyarázta Mani, aki megnyerte az A-kategóriás versenyt, így az összetettben is az első helyen áll. Az elmúlt hétvégén viszont szatmári 1-2 alakult ki, ugyanis Szilveszter Márton (Marci) a második helyre jött be. A C-kategóriában is volt szatmári dobogós, ugyanis Cristian Ardelean ezüstérmet szerzett.

A pályán kvaddal lehetett leginkább szenvedni, de a szatmárnémeti Szejke Vilmos Zsolt teljesítette a távot és az első helyen zárt. Az első fordulóban második lett, a mostani teljesítménnyel pedig átvette a kategória összetett táblázatának az első pozícióját.