Minden városban legyen „1918.december 1.” nevű központi főút
Utoljára módositva: 2014-10-16 09:39:20

Hazánkban kihirdették azt a törvényt, amelyik kötelezővé teszi, hogy minden városban egy központi főút az „1918. december 1.” nevet viselje — közölték a szerdai lapok.

Hazánk városainak többségében már létezik 1918. December 1. utca

A dátum a gyulafehérvári nagygyűlés napját jelöli, amelyen az erdélyi, bánsági és magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését Románia nemzeti ünnepének a megünnepléséről szóló jogszabály azt is előírja, hogy december elsején az ország központi és helyi hatóságainak nevelő hatású kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük. Az egyik hazai napilap emlékeztetett rá, hogy a tervezetet Mircea Duşa védelmi miniszter nyújtotta be a parlamentben, akit Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök többször is pártja erdélyi magyar ügyekben illetékes szakpolitikusának nevezett. A lap szerint a miniszter egyértelműen a székelyföldi városokat célozta meg törvénytervezetével. A jogszabályt a szenátus áprilisban, a képviselőház szeptemberben fogadta el. A parlamenti vita során román honatyák is kifogásolták az ünneplés kötelezővé tételét. December elsejét 1990-ben nyilvánították az ország nemzeti ünnepévé, amelyen arra emlékeznek, hogy 1918-ban a magyarországi románok egy gyulafehérvári nagygyűlésen kifejezték azon szándékukat, hogy Erdély, a Partium és a Bánság egyesüljön Romániával. A hazai városok túlnyomó többségében létezik már 1918. December 1. nevű út (Szatmárnémetiben is), ez alól viszont a magyar többségű Hargita megye székhelye, Csíkszereda kivételt jelent. Sepsiszentgyörgyön régóta konfliktust okoz, hogy az 1918. December 1. utca egyes szakaszait átnevezné az önkormányzat. A politikus Hargita megyében már korábban is benyújtott egy jogszabálytervezetet, amelyben megtiltotta volna, hogy román személyiségekről elnevezett utcák nevét megváltoztassák. A 2011-es próbálkozás azonban elbukott a képviselőházban. Duşa akkor azzal érvelt, hogy a székelyföldi városokban magyar személyiségek neveire keresztelik át a román személyiségek neveit viselő utcákat. 2001-ben, amikor Mircea Duşa a Năstase-kormány kormánybiztosi tisztségét töltötte be Hargita megye prefektusi hivatalának élén, Csíkszeredában rendezték meg a december 1-jei központi ünnepséget. A székelyföldi politikusok egy csoportja provokációnak minősítette, hogy a szociáldemokrata kormány egy magyar többségű várossal akarja megünnepeltetni Erdély Romániához csatolását, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azonban azt hangsúlyozta, hogy a románságnak és magyarságnak kölcsönös tisztelettel kell viseltetnie egymás nemzeti ünnepe iránt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...