Mindhalálig Beatles — koncert
Utoljára módositva: 2014-12-12 09:51:34

December 26-án, 19 órakor a G. M. Zamfirescu Művelődési Házban Péter Attila Zsolt, Rappert Gábor, Nagy Csongor Zsolt és Cserey Csaba ismét előadja a Mindhalálig Beatles koncertváltozatát.

Rappert–Vencz Gábor, Nagy Csongor, Péter Attila Zsolt és Cserey Csaba

A Mindhalálig Beatles című színdarab története még 1988-ban, a Thália Színházban kezdődött, Forgács Péter ötlete alapján. Egy külföldre szakadt zenész története, aki hazatérve újra összeverbuválja régi zenekarát. Ezen elgondolkodván kiváló színészeink, úgy határoztak, ez a dolog megér egy misét vagy többet — és igazuk lett. A színdarabbal azonos című koncerttel, a Beatles válogatott dalaival már évek óta járják az országot. Ami azt illeti, ebben az esetben nem egyszerűen Beatles–feldolgozásokról van szó. Négy különleges színművész — akik remek zenészek is —, négy izgalmas egyéniség teszi ismét élővé a világ talán legismertebb zenekarának dalait, egy kicsit nekünk is juttatva a „The Beatles” életérzésből.

2008. november 7-én mutatták be a darabot Szatmárnémetiben, harminchárom előadás után lekerült a műsorról. Ekkor jött az ötlet, hogy koncert formában játsszák tovább. Azóta számtalan helyen koncerteztek: Nagybányán, Marosvásárhelyen, Temesváron, Sepsiszentgyörgyön, Nagykárolyban, Kisvárdán stb. Ahhoz, hogy ez az előadás létrejöjjön, nem volt elegendő csupán színésznek lenni, hanem kötelező volt a hangszertudás, valamint a jó énekhang és nem utolsósorban a Beatles rajongás. Péter Attila Zsolt, Rappert Gábor, Nagy Csongor Zsolt és Cserey Csaba a négy zenész, akik játékukkal minden korosztály számára élményt nyújtanak. A szatmárnémeti G. M. Zamfirescu Művelődési Ház felvállalta, hogy december 26-án egy újabb Mindhalálig Beatles–koncertnek ad helyet. Az eddig elhangzott dalok mellett új, meglepetésdalok is felcsendülnek, koncert után a Borókagyökér Egyesület borral kínálja majd a közönséget. Jegyek a G. M. Zamfirescu Művelődési Ház (Szakszervezetek Művelődési Háza prefektúra felőli bejárata) harmadik emeleti jegypénztárában kapható, 10 lejes áron.

 

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
A védelmező 2.
Ma, 21:10
Amerikai fantasztikus thriller, akciófilm, krimi
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 23.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...