×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
borús égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Mindig meg kell tenni, amit lehet

2018.03.16 - 11:49
Megosztás:
Mindig meg kell tenni, amit lehet

A Szamos mentén — Dobrácsapáti és Szamoskrassó között — ebben az évben is megkoszorúzták az emlékműveket, Szamoskrassón pedig együtt emlékeztek meg a község lakói az 1848-as forradalom kitörésének százhetvenedik évfordulójáról.

A Szamos mentén a már többéves hagyományoknak megfelelően a szamoskóródi református parókia falán elhelyezett Petőfi-emléktáblánál gyülekeztek a megemlékezők. Erdei Árva István helyi lelkipásztor köszöntötte a résztvevőket, aki Bethlen Gábort idézte: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Mivel az 1848-as forradalom a fiatalok forradalma volt, ez alkalommal Vajda Csongor VI. osztályos tanuló mondott beszédet, aki elmondta: „Évről évre megemlékezünk az 1848-as forradalomról és az azt követő szabadságharcról. Nagy jelentősége van történelmünk eme mozzanatának, ezt bizonyítja az is, hogy sokat hallunk otthon és az iskolában Petőfi Sándorról és azokról a fiatalokról, akik szembeszálltak az akkori hatalommal, hogy kivívják a magyar nép szabadságát és függetlenségét. A szülők és a tanárok sok segítséget nyújtanak a mai fiataloknak, hogy azok megértsék, mire vállalkoztak Petőfiék. Az otthon és az iskolában elhangzó történetek megértetik velünk, hogy az 1848. március 15-én elindult folyamatnak köszönhető, hogy ma anyanyelvünkön tanulhatunk, és büszkén vallhatjuk magunkat magyarnak. A mi feladatunk az, hogy tudjunk élni az elért szabadsággal, még akkor is, ha az nem tökéletes szabadság, ha nem teljesen biztosított számunkra az a jog, amiért a márciusi ifjak harcoltak. Mi ma büszkén viseljük a kokárdát, és igyekszünk mindent megtenni azért, hogy megmaradhassunk magyarnak, hogy megőrizzük anyanyelvünket, keresztyén hitünket és identitásunkat.”

Az emléktábla megkoszorúzása után a résztvevők átmentek a templomkertben lévő emlékműhöz, ahol Erdei Árva István hangsúlyozta, hogy nemcsak azokról kell megemlékezni, akikről utcákat, tereket neveztek el, szobrokat és emléktáblákat állítottak számukra, hanem a névtelen hősökről is.

Az emlékezők a továbbiakban megkoszorúzták a háborús hősök dobrácsapáti református templom falán elhelyezett emlékművét, Nagykolcson az Oroszhegyi Józsa-emléktáblát, ahol Apjok Artúr református lelkipásztor mondott beszédet.

Szamoskrassón, a református templomban Ecsedi Árpád, a Nagybányai Református Egyházmegye főjegyzője hirdetett igét. Kiemelte, hogy azért fontos számunkra, hogy szabadon éljünk, hogy jövőt tudjunk építeni gyermekeinknek. Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét idézte, aki szerint nem az a magyar, akinek a nagyszülei magyarok voltak, hanem az, akinek az unokái is magyarok lesznek. Magyar Lóránd parlamenti képviselő rövid beszédében kifejtette, hogy a centenárium évében sok támadás éri az erdélyi magyarságot, pedig az elmúlt száz évben, miután Erdélyt Romániához csatolták, a magyarok nem elvettek, hanem értékeket teremtettek ezen a földön. Mihály Lehel házigazda lelkipásztor felolvasta Wass Albert egykori üzenetét a magyarokhoz. A templomi rész az egyházközség kórusának a műsorával ért véget, majd a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzták az I. és II. világháborús hősök emlékművét. A Darvay-kúria előtt Domokos Sándor polgármester szólt az egybegyűltekhez, ezután megkoszorúzták a Bem-szobrot, majd Thoroczkay Sándor történelemtanár, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke ismertette a március 15-i eseményeket a kúria pincetermében, a Bem József Általános Iskola diákjai pedig Erdei-Árva Erika magyartanárnő irányításával bemutatták az erre az alkalomra készült műsorukat.

 

Elek György