×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
9 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Mindjárt készen van a kispiac

2019.07.16 - 09:16
Megosztás:
Mindjárt készen van a kispiac

Tavaly októberben kezdték a felújítást, s a munka jelenlegi állása szerint úgy néz ki, hogy körülbelül egy hónap múlva használatba vehetik árusok és vásárlók a kispiac nagyobbik felét is.

Most kértek jelentést a kivitelezőtől arról, hogy áll a munkával, tájékoztatta lapunkat a szatmárnémeti kispiacon zajló felújításról Kereskényi Gábor. A polgármester elmondta, hogy az ígéret arról szól, hogy egy hónap múlva már használható lesz a piac régi területe, úgyhogy augusztus végére visszatérhet a megszokott kerékvágásba az élet a piacon. A beszélgetés során úgy tájékoztatták, hogy szombaton következik a tető felszerelése, jövő héten pedig az árusok asztalai fognak érkezni, amelyek négy sorban lesznek majd kitéve a piactéren; augusztusra pedig készen lesz az új tejtermékcsarnok is, részletezte a polgármester, ahol télen fűtött, nyáron pedig hűtött körülmények között lehet majd értékesíteni a házi tejet, túrót, tejfölt, sajtot, tojást — ennek a helyiségnek lesz külön mosdója és öltözője is, és minden árus külön hűtőben tárolhatja majd a portékáját.

 

Új asztalok, vízcsapok

 

Új, üvegszálból készült asztalok lesznek majd a földszinti zöldség-gyümölcs piac árusai előtt, mondta még el Kereskényi, a higiénia érdekében itt is lesz egy hosszanti csorgó, amelyik alatt kezet lehet mosni, ebből vizet lehet szedni, vagy a gyümölcsöket megtisztítani. A közvécé már korábban elkészült, azt a régi helyén, a piac hátsó traktusában hagyták és hozták helyre, a vadonatúj, szép tiszta illemhely már most is használható.

 

Ötven árushely

 

Átfogó felújítás kezdődött tavaly a kispiacon, emlékeztetett Kereskényi, hiszen a víz-, csatorna- és villamos hálózatot is kicserélték, az egész piacteret újraburkolták, és az egész fedett lesz. Úgy szólt az egyezség, hogy a Wolfenbüttel és a Paris utca felőli széleken lévő kőépületek megmaradnak, hiszen magánkézben vannak, viszont ezek tulajdonosai is hozzájárulnak az összképhez, és ugyanolyan színűre festik majd az épületeket, mint amilyen színt kap majd a piac épülete.

A kispiacot mintegy harminc-negyven termelő és kereskedő keresi fel, a legtöbben jellemzően pénteken és szombaton jönnek ki eladni. Ha elkészülnek a felújítással, mintegy ötven eladónak lesz hely a piacon; úgy észszerűsítettek tervezéskor, hogy több legyen a férőhely itt, hiszen Szatmárnémeti egy népszerű vásárteréről van szó.

 

 

Princz Csaba