×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
8 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Minél több embernek segíteni, ez a cél

2016.02.25 - 12:55
Megosztás:
Minél több embernek segíteni, ez a cél

Sikeres, de nehéz évet tudhat maga mögött a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet. Sok nagyon hasznos programot és projektet sikerült megvalósítani 2015-ben, melyeket újabbakkal bővítenek idén.

 

Dr. Láng László, a szervezet szatmári vezérigazgatója egy hangulatos sajtóbeszélgetésen elmondta, sikeres és egyben nehéz is volt a 2015-ös esztendő, hiszen egy humanitárius szervezet számára nagyon fontos, hogy rendelkezzen azokkal az anyagi forrásokkal, amelyek szociális programjai lebonyolításához szükségesek. „Minden év egy újabb kihívás: nem vagyunk állami költségvetésű szervezet, amelyiknek minden évben leosztják a büdzséjét, az állami és önkormányzati támogatások a tevékenységhez szükséges források 7–8 százalékát teszik ki — a többit fáradságos munkával össze kell szedni, össze kell gyűjteni. A cél viszont mindig az, hogy a szociális tevékenységeinket minél szélesebb körben, minél több rászoruló emberhez eljuttatva tudjuk végezni” — hangsúlyozta a vezérigazgató.

Láng doktor elmondta, tavaly az egyik kiemelt fontosságú projektjük a „Partnerség a munkaerőpiaci esélyegyenlőségért” POS-DRU-pályázat lebonyolítása és lezárása volt, melynek keretében több mint félezer személy képzése valósult meg — ők államilag elismert diplomát kaptak és elhelyezkedési feltételeket biztosított számukra ahhoz, hogy érvényesüljenek a társadalomban, és ezáltal megszűnjön a szociális függőségük.

Szintén nagyon fontosnak tartotta a Caritas 2015-ben, hogy mindazon szakterületeken jelen legyen, ahol közvetlen szociális szolgáltatásokat nyújtott eddig is: hogy minél több embernek tudjon otthoni betegápolást, szociális támogatást nyújtani. Nehéz helyzetben lévő családokat is igyekeztek segíteni, elég csak a tavalyi hatalmas jégverésre gondolni, amelyik például nagyon sok, szerény körülmények között élő erdődi család házának tetőzetét tönkretette — ők gyorssegélyben részesültek.

A fogyatékos gyermekek és fiatalok érdekében futó projektjeiket tavaly is rendkívül hatékonyan és sikeresen működtették: a rehabilitációs intézményeikbe még Suceaváról és Bukarestből is hoztak a szülők gyermekeket, fiatalokat, hogy terápiában részesüljenek.

2015-ben továbbfejlesztették az otthoni betegápoló hálózatot — ez Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök úr külön kérése is volt. Így tavaly Sárközújlakon nyitottak egy új, otthoni betegápoló központot, erre az évre pedig már megkötötték az együttműködési szerződést a Szatmárhegyi Polgármesteri Hivatallal, ugyanakkor szándékukban áll az év folyamán több önkormányzattal is együttműködési szerződést kötni ennek a hálózatnak a fejlesztésére. „A végső cél az lenne, hogy többé-kevésbé biztosítani tudjuk a területi lefedettséget olyan humanitárius, jótékonysági szervezetként, mely fontosnak tartja azt, hogy az idős, ápolásra szoruló személyeknek támogatást, segítséget nyújtson” — összegezte dr. Láng László.

 

A legnépszerűbb programok

 

Amint azt a Caritas illetékeseitől megtudtuk, a támogató és intervenciós programok, a gyerekek és fiatalok oktatási programjai, a fogyatékkal élők számára nyújtott foglalkozások, terápiák és az idősgondozási programok mellett nem maradnak el az intézmény rendkívül népszerű akciói sem.

Ezek közül idén már többet is megszerveztek: január leghidegebb napjaiban forró teát és margarinos kenyeret osztottak a rászorulóknak, de éjszakai járőrözést is rendeztek a hajléktalan, illetve improvizált menedékhelyeken tartózkodó személyek megsegítése céljából. Egy éjszaka leforgása alatt nyolcvan személyen segítettek, forró teát, vastag ruhát, takarókat, margarinos kenyeret és gyertyát osztva ki közöttük.

Január végén ugyanakkor a nagykárolyi Alconor cég jóvoltából 230 nagykárolyi és Nagykároly környéki család (a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet kedvezményezettei) kapott alapélelmiszereket tartalmazó csomagokat.

A tavasz egyik legnépszerűbb akciója a szokásos jótékonysági maraton. Idén ráadásul különlegesnek ígérkezik ez a program, hiszen a rászorulók támogatására létrejött rendezvény 2016-ban már tízéves! Az eseményre május második felében kerül majd sor.

Mint minden évben, 2016 nyári hónapjaiban is vízosztásra kerül sor Szatmárnémetiben. Az akció célja támaszt nyújtani a legmelegebb napokban, órákban útra kelő lakosok számára. A Caritas önkéntesekből, szociális asszisztensből és egészségügyi asszisztensből alkotott csapata a tikkasztó hőség idején a város központjában kínál majd egy pohár hideg vizet a járókelőknek, vérnyomást mér és szükség esetén elsősegélyt is nyújt.

2016-ban a „Mosollyal megpakolt iskolatáska” című akciót harmadik alkalommal fogja megtartani a szervezet. Szeptemberben Szatmár megye több településén kapnak majd iskolatáskát a rászoruló kisiskolások.

Ezen az őszön is sor kerül Románia legnagyobb szolidaritási akciójára. Az „Egymillió csillag” nevű akciót a szatmári Caritas négy helyszínen szervezi meg: Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Máramarosszigeten és Nagybányán.

Nem sokkal később, november hónap végén és december elején tizenkettedik alkalommal nyitja majd meg kapuit a Mikulás Bazár. A bazár célja idén is az adománygyűjtés a rászorulók támogatása céljából, a szervezet kedvezményezettei által készített dísztárgyak értékesítése által.

A téli ünnepek előtt pedig élelmiszercsomagok kiosztására kerül sor a rászoruló, sokgyermekes, nehéz körülmények között élő szatmári családok körében.