×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Gong

Miniévadot szervez a két társulat

2018.01.27 - 13:13
Megosztás:
Miniévadot szervez a két társulat

Története során először tart közös miniévadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a színház román tagozata. A Harag György Társulat előadásainak bevételeit jótékonysági célra fordítják — tájékoztatta szerkesztőségünket Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

Február 5. és 8. között összesen hat előadást játszanak, olyanokat, amelyekről a két társulat művészeti vezetése úgy gondolta, joggal tarthatnak számot a szakma érdeklődésére. A miniévadra több rangos hazai és magyarországi fesztivál válogatói és számos magyar és román kritikus is meghívást kapott, az előadások bevételeivel pedig a Máltai Szeretetszolgálatot és a Hans Lindner Alapítványt támogatja a Harag György Társulat.

A miniévad programjában elsőként a Harag György Társulat Bernarda Alba háza című produkciója szerepel, amelyet Sorin Militaru rendezett az idei évad nyitóelőadásaként; az előadás bevételével a Máltai Szeretetszolgálatot támogatják. Ezt követi a Tévedések vígjátéka (a Hans Lindner Alapítvány javára), mely az elmúlt évad egyik legkiemelkedőbb produkciója volt, többek között a budapesti Nemzeti Színházban, a gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházi Kollokviumon, a gyulai nemzetközi Shakespeare Fesztiválon és Sepsiszentgyörgyön is nagy sikerrel játszotta a társulat. Az előadást Bocsárdi László kétszeres UNITER- és Jászai-díjas rendező, a Tamási Áron Színház igazgató-főrendezője jegyzi. A Harag György Társulat harmadik előadása a miniévadban a 2017 decemberében bemutatott Tizenöt próbálkozás a színészetre Hatházi András UNITER- és Jászai-díjas színésszel a főszerepben. A Tom Dugdale amerikai rendező által színre vitt stúdió-előadás bevételeit a társulat megosztja a két kedvezményezett civil szervezet között.

A Harag György Társulathoz hasonlóan a színház román tagozata is két nagyszínpadi és egy stúdió-előadással készül a miniévadra, melyek Theo Marton, Vadas László, illetve Cristian Bran rendezők munkáját dicsérik.

„Ez a mostani miniévad, amelynek programjába alapvetően szakmai kritériumok szerint válogattuk az előadásokat, a román társulat művészeti vezetésében bekövetkezett változások és a két társulat közötti, egyre javuló szakmai együttműködés gyümölcse. Ovidiu Caiţa művészeti igazgató kollégámmal már az évad elején eldöntöttük, hogy a saját, közös házi fesztiválunk, a Tranzit mellett ugyancsak közösen szervezett miniévadokkal igyekszünk idevonzani a szakmát Szatmárnémetibe. Értelemszerű, hogy a magyar fesztiválok és kritikusok irányába nekünk jobbak a kapcsolataink, míg a román tagozat a román szakmai szervezetekkel és kritikusokkal ápol szorosabb kapcsolatot. A közös szervezéssel elérhetjük, hogy a román tagozat meghívására érkező hazai szakmai elit jobban megismerhesse a Harag György Társulatot, és fordítva: olyan, akár Magyarországról érkező kritikusok és fesztiválválogatók ismerkedjenek meg színházunk román tagozatának szakmai munkájával, akik eddig legfeljebb hallomásból ismerték a román társulatot. Az ilyen együttműködésekkel mindkét fél csak nyerhet. Meg kell jegyeznem, hogy közös tervünk aligha valósulhatott volna meg, ha a színház román tagozatának új művészeti igazgatója nem vezeti be ettől az évadtól kezdődően a magyar nyelvű feliratozást az előadásain. Ez nem pusztán a város magyar közössége felé szép gesztus, de lehetővé teszi, hogy a magyarországi színházi szakma és kritika is megismerkedhessen a szatmári román tagozattal” — ismertette a miniévad koncepcióját Bessenyei Gedő István társulatigazgató.

A Harag György Társulat előadásai román nyelvű felirattal lesznek láthatók, a román társulat előadásai pedig — az Ács Alajos Játékszínben bemutatott produkció kivételével — magyar feliratozással tekinthetők meg.

A miniévad előadásaira jegyek kaphatók a színház Horea utcai jegyirodájában hétköznap 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között, vagy az előadás előtt egy órával a helyszínen. További információkért a 0261–712106-os telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mail-címen lehet érdeklődni.

 

 

A program

 

Február 5., hétfő

19 óra: Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem

Ivan Viripajev: ILLÚZIÓK, rendező: Cristian Ban

román tagozat, magyar felirattal

 

Február 6., kedd

17 óra: Szatmárnémeti Északi Színház, Ács Alajos Játékszín

Stanisław Ignacy Witkiewicz: AZ ŐRÜLT ÉS AZ APÁCA, rendező: Vadas László

román tagozat

 

19 óra: Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem

Federico García Lorca: BERNARDA ALBA HÁZA, rendező: Sorin Militaru

Harag György Társulat, román felirattal

(jótékonysági előadás a Máltai Szeretetszolgálat támogatására)

 

Február 7., szerda

19 óra: Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem

William Shakespeare: TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA, rendező: Bocsárdi László

Harag György Társulat, román felirattal

(jótékonysági előadás a Hans Lindner Alapítvány támogatására)

 

Február 8., csütörtök

17 óra: Szatmárnémeti Északi Színház, Ács Alajos Játékszín

Tom Dugdale–Hatházi András: TIZENÖT PRÓBÁLKOZÁS A SZÍNÉSZETRE, rendező: Tom Dugdale

Harag György Társulat, román felirattal

(jótékonysági előadás a Máltai Szeretetszolgálat és a Hans Lindner Alapítvány támogatására)

 

19 óra: Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem

John Cariani: ALMOST, MAINE, rendező: Theo Marton

román tagozat, magyar felirattal