Miről is írtunk 30 éve? Kettős tükör a múlt fellapozása
Utoljára módositva: 2020-01-09 14:12:36

Harmincadik születésnapunkon nem arra vállalkozunk, hogy botor módon visszafordítsuk az idő kerekét, sokkal inkább az eltelt évtizedek nyújtotta távolságbeli tárgyilagossággal szemezgetünk a hírekből s nézzük meg, hová is fejlődtek az akkori események.

Mindig érdekes kézbe venni, fellapozni a múlt krónikáját — s egyben magát a múltat —, legyen szó több ezer évről vagy „csak” három évtizedről. Különösen igaz ez, ha újságíróként forgatja az ember a Szatmári Friss Újság 30 évvel ezelőtti lapszámait, hiszen a szakmai kíváncsiság keveredik az örök emberi kíváncsisággal: mi is foglalkoztatta akkor a felnőtteket, és mi is történt a városban akkor, amikor én még gondtalan diákként teljesen más szemszögből láttam (és éltem) világomat? A megsárgult lapok ma már történelemnek számító eseményekről mesélnek, óhatatlanul kettős tükröt tartva, hiszen a tükör egyik oldalán olyan események, szabad lehetőségek fölött örvendeznek a cikkek, beszámolók, amelyek napjainkra teljesen természetesekké lettek, s el is felejtették még az akkori felnőttek is, hogy hosszú évtizedeken keresztül tiltottak és korlátozottak voltak — az egyik talán legmeghatóbb írás ezzel kapcsolatban a 86 éves Major József tollából származik, aki így fogalmazott: „25 éve rendszeres előfizetője voltam a Hírlapnak. Amikor az első Szabad Szatmári Hírlapot megkaptam és elolvastam, hogy Istenről is szó van benne, kicsordult a könny a szememből, mert 25 év alatt annyi mindent írtak az újságok, de Istenről nem volt szabad írni sem beszélni.” Nem kevésbé megható és elgondolkodtató Máriás József cikke, amelyben a Zárda-templom énekkarának karácsonyi műsoráról ír, melyet a filharmónia termében mutattak be a szatmáriaknak, s a pódiumon fel lehetett állítani a keresztet is; vagy Bogya Kis Mária és Bogya Kis Ferenc lelkipásztorok beszámolója a szárazberki és kispeleskei egyetemes (és szabad) imahétről: „Míg évek óta csak titokban mertünk gyülekezeteinkkel bekapcsolódni az egyetemes imahetek imádkozóinak seregébe, ezt az idén már félelem nélkül megtehettük és beszélni is merünk róla” — írták. S ha már imahét és templom, templomi esküvő és jegygyűrű: azt bizony a házasságlevél felmutatásával lehetett csak igényelni a Horea utca 2. szám alatti ékszerüzletben, és a feliratkozás sorrendjében kapta meg az ifjú pár (ha jutott a készletből), jóval a házasságkötést követően — aztán persze a fogyasztói társadalom kialakulásával (amely babacipőben topogott még napjainkban dívó vásárlási-költekezési szokásainkhoz viszonyítva) gyorsan megszűnt a jegygyűrűjegyes rendszer, de 1990 első fél évében még érvényben volt.
A tükör másik oldalán pedig felvillan az anyanyelvi oktatás (óvodai csoportok és iskolai osztályok), a háromnyelvű helységnévtáblák, a kétnyelvű feliratok, az utcanevek, az egészségügy (az ellátás és felszereltség mellett az anyanyelv használata), mind-mind olyan örökzöld témák, amelyek — bár történtek jelentős változások — három évtized múltán is igazi megoldásra várnak.
Ugyanakkor az 1990-es Szatmári Friss Újság oldalai sajtótörténetről is mesélnek, egy olyan letűnt világról, amelyben sokkal intenzívebben emberibb volt a kapcsolat és a kommunikáció az olvasó és az újság, az újságírók között. Talán nincs is olyan lapszám, amelyben az egykori kollégák ne válaszolnának 10–12 olvasó telefonos megkeresésére, levelére, észrevételére, véleményére, főleg az első hónapokban, amikor úgy igazán tudatosult az emberekben, hogy a szabadság a szólás, a megszólalás szabadságát is jelenti, a véleményformálásét és -kifejezését. S a napjainkban már létszükségletté lett közösségi portálok, internetes fórumok hiányában az újságnak és az újságban mondták el mindazt, ami hosszú évtizedek kényszerhallgatása után kikívánkozott belőlük.

No de miről is cikkeztünk anno? S az adott témában milyen változások történtek az elmúlt harminc év során?

*Január 5-éna szatmárnémeti kultúrház termében közel háromszáz német nemzetiségű dolgozó jelenlétében tartották a Romániai Német Demokratikus Szövetség Szatmár megyei szervezetének alakuló gyűlését, ügyviteli képviselő Fuhrmann Wendel római katolikus lelkész lett, az elhangzott javaslatok között pedig a német anyanyelv szabad használata, tanítása az oktatás minden területén, a német nemzetiségűek képviselete a helyi szervekben, valamint a régi német szokások szabad gyakorlása szerepelt” — az ugyancsak 30. születésnapját ünneplő Német Demokrata Fórum úgymond „elégedett” lehet, hiszen göröngyös utak megtétele után, de a Johann Ettinger Német Elméleti Líceum neve ma már széles körben ismert és elismert, nagyon sok óvodában működik német tannyelvű csoport, a hagyományos sváb népszokások hagyománnyá lett kulturális eseményekkel bővülve (az Erntedankfesttől kezdve a néptánctalálkozókon, Német Kulturális Napokon keresztül a Strudlifesztiválig) virágkorukat élik, minden rendezvény nagy népszerűségnek örvend, s nem csak a sváb közösség körében, képviselőik pedig ott vannak azon települések önkormányzataiban, ahol svábok élnek.

*Január 10-én lát napvilágot az a törvényerejű rendelet, amelynek értelmében „a román állampolgárok fajra, nemzetiségre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai meggyőződésre, foglalkozásra való tekintet nélkül élvezhetik a szabad külföldi utazás jogát és minden román állampolgárnak joga van az útlevélhez, amelynek alapján külföldre utazhat, ugyanakkor kormányhatározat útján szabják meg azokat az összegeket, amelyeket valutabeváltás alapján biztosítanak a határokon túlra utazóknak” — egyszóval kinyílt a világ. Persze ma már, amikor akkor s oda utazunk, ahová épp kedvünk tartja, pénztárcánk engedi, és a külföldi tartózkodást biztosító, jelentős összegű valutát sem kell felmutatni határátlépéskor, mint EU-s csatlakozásunk előtt, nehéz elképzelni vagy visszaidézni azt a korszakot, amikor csak kétévente lehetett külföldre, azaz inkább csak a baráti szocialista országokba látogatni, s ha valaki mégis eljutott Nyugatra, azt hazatérte után sokáig górcső alatt vizsgálták: nem-e hozott magával valamiféle ártó imperialista levegőt, az útlevélre pedig hosszú éveket kellett várni, s egyáltalán nem volt biztos, hogy az igénylő meg is kapja. De jó ideig ez a beivódott bizonytalanság jellemezte a friss demokráciában élőket is, erre engednek következtetni a hivatalos szervek rendszeresen megjelenő felvívásai, közleményei, melyekben arra kérik az állampolgárokat: ne tolongjanak, tolakodjanak az útlevélosztály előtt, bárki igényelheti a kis könyvecskét, s mindenki meg is kapja (amennyiben nincsenek elmaradásai az adó- és illetékbefizetések terén).

*Január 17-én kerül első alkalommal kerül „terítékre” az anyanyelvi oktatás, annak kibontakozási gondjai, a kényszerű hosszúra nyúlt téli vakációt követően fújnak már a változás szelei, azonban nagyon sok pedagógus aggodalmaskodik (főleg elemi osztályosok), mivel a régi rendszer tankönyveiből, minimális didaktikai eszközökkel felszerelve kell tanítaniuk. Ráadásul a Magyar Líceum létrejötte is egy helyben topog. „Az RMDSZ szándékaival való ellentétes törekvések láttán sokan teszik fel a kérdést: mi lesz jövendő magyar anyanyelvünk oktatásának sorsa? Hogyan fog mindenki (tehát a román nemzetiségű diákok és tanárok) számára is megnyugtatóan megoldódni a jelenlegi állapot? Az aggódás türelmetlenséget szülhet. Aggódásra ad okot az is, hogy a Magyar Líceumban még nem kerülhet sor igazgatóváltásra, mert a tantestület még nem egészült ki az Eminescu Líceumból visszajövő tanárokkal. Ennek megoldása nyilván időt igényel, idő azonban a mostani helyzetben kevés van: innen-onnan származó rémhírek kapnak lábra s borzolják a kedélyeket.” Előrelépés pár nap múlva történik, amikor mindenki megelégedésére megtörtént az igazgatóváltás a Magyar Líceumban (főigazgató dr. Bura László, aligazgató Kasztovszky László, nevelési igazgató Dobosi Ferenc lett), és „lehetőség nyílt a régi, komoly oktatómunka folytatására”. Problémát inkább az okozott, hogy szinte valamennyi szakközépiskolából és ipari líceumból a magyar diákok kérelmezték a Magyar Líceumban való továbbtanulásukat, amire azonban már csak helyhiány miatt sem volt lehetőség, és elhangzott a javaslat, hogy ősztől vissza kellene állítani a hajdani, nagyon jól válogató felvételi rendszert, hogy ténylegesen azok tanulhassanak ott, akik arra a legjobban felkészültek. „A meglévő tanügyi struktúrákat őszig konzerválták, vagyis az ipari líceummá rontott nagy hírű gimnáziumok őszig azok is maradnak, s ezért vannak további félreértések a Magyar Líceum megnevezésére vonatkozóan. Az iskola magyar lett, de még ipari líceum maradt.” S ekkor hangzik el először a javaslat: használják a 400. évfordulóra, 1957-ben államtanácsilag adományozott Kölcsey Ferenc nevet. „Ezt a megtisztelő elnevezést azóta sem vonták vissza, csak használni nem lehetett; Kölcsey 200 éves születési évfordulóján méltó lenne újra e néven emlegetni.”

Alig egy héttel később dr. Bura László főigazgató kijelentette: az „új” líceumban reál és humán tagozaton kell megszervezni az oktatást, visszaállítani a régi és méltán híres matematika-fizika és kémia-biológia oktatást, emellett helyet kap a filológia osztály, illetve szeretnének tanító- és óvónőképző osztályt is indítani, s jövőbe tekintően Gombár Sándor tanár úrral úgy fogalmaznak: nagyon komoly szándékaik vannak a számítógépes informatikai oktatásra vonatkozóan, informatikai kabinet létrehozásával együtt.  Az iskola pedig természetesen Kölcsey Ferenc nevét fogja viselni.  Június 16-án már biztosan tudni lehet: az új tanévben a Kölcsey Ferenc Líceum elméleti líceum lesz, a reál tagozaton 224, a humán tagozaton 84 hellyel, előbbin matematika-fizika, fizika-kémia, kémia-biológia és informatika, utóbbin filológia és idegen nyelv osztállyal, valamint tanító- és óvónőképzőt is kapnak, s már ekkor tudni lehetett, hogy jelentős túljelentkezés lesz — így kezdődött az újkori történelmének szintén 30.  születésnapját ünneplő Kölcsey Ferenc Főgimnázium története. A folytatás pedig talán senki által el nem képzelt göröngyös úton vezetett keresztül, de ma Szatmár megye legnagyobb magyar diáklétszámú tanintézményeként viszi tovább a hagyományt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 29.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...