Mit mennyiért? Kartell-árak a városnapon
Utoljára módositva: 2014-05-30 14:34:12

Ugyanazt az árat találják majd a szatmárnémeti városnapozók minden főtéri lacikonyhánál, a szabadtéri konyhások előzetes egyeztetése után ugyanis ugyanannyiért adják a sülteket és italokat, ilyen szempontból nincs különbség a sátrasok között.

A pénzügyőrség által tiltott, a fogyasztók és a piaci versenyhelyzet szempontjából is egészségesnek számító konkurenciát kicsináló kartellezést viszont természetes, magától értetődő dolognak tartják a kereskedők, szerintük csak így tudják kivédeni az iparűzés nagy költségeit, a magas beszerzési árakat és a vevők kispénzűségét.

 

Kb. kétszáz kereskedő

A városnapi ünnepségre nagyjából kétszáz közterület-foglalási engedélyt adott ki a városháza kereskedelmi osztálya, nagyjából két-, két és félezer négyzetméter termel bevételt a városkasszának. Az engedélyt kérők fele vendéglátóipari tevékenységet jelentett be, a kétszáz engedélynek nagyjából negyven százalékát adták ki szatmárnémeti, vagy Szatmár megyei cégnek, becsülték meg a nem végeleges és nem hivatalosa adatokat a polgármesteri hivatal illetékesei.

 

Mit mennyiért vehetünk meg a régi és az új főtéren felsorakozó lacikonyhásoktól?

 

Flekken: 7 RON / 100 gr.

Csirkeszárny: 5 RON / 100 gr.

Grillkolbász: 5 RON / 100 gr.

Miccs 3 lej /darab, kenyérrel, mustárral

Sült oldalas 5 RON / 100 gr.

Sült krumpli: 4 RON / 100 gr.

Sült csirkecomb: 5 RON / 100 gr.

Sós hal: 5 RON / 100 gr.

Rablohús: 7 RON / 100 gr.

Vegyessaláta: 3 RON / 100 gr.

Kürtős kalács: 400 g 10 lej

Fél cső főtt kukorica 5 lej

Eper 7 lej/kg

 

4 dl. csapolt sör 4 – 5 RON

Dobozos sör: 5 RON

 

Fél dl. tömény: 4 – 11 RON

Fél liter ásványvíz: 3 RON

Energiaital: 5 – 10 RON

Szénsavas üdítő, fél liter: 5 RON

Gyümölcslé, fél liter: 5 RON

Kávé tejjel: 2,5 – 3 RON

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Rossz anyák karácsonya
Ma, 19:35
Az év legvarázslatosabb ünnepén, mikor minden pillanat csupa öröm és boldogság... na, ilyenkor köthetik csak fel igazán a gatyájukat az anyukák: jön a rohangálás az ajándékok után, a dekorálás és a napokon át tartó főzés. Nem is csoda, hogy Amy (Mila Kunis), Kiki (Kristen Bell) és Carla (Kathryn Hahn) ismét fellázad. A túlhajszolt trió megint szembe megy az árral, és magasról tesz a karácsonyi hagyományokra. A szabadelvű anyák ezúttal is a kimenőre hajtanak, a lehető legkevesebb energiából akarj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a karácsonyi ajándékokat?
Igen, mindig jó előre készülök, hogy semmit se felejtsek el
Még folyamatban van az ajándékok beszerzése
Nem vásárolok, saját kezűleg készítem el azokat
Dehogy, majd utolsó percben kapkodok, mint általában
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 11.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...