“Mivel küzdjünk, karddal-é vagy birokkal?”
Immár harmadik népmesetáborát szervezte meg Szatmárnémetiben az Aranykapu Kulturális Egyesület. Mindennapi sárkányos népmeséik nyomában kézműves műhelyükben is tevékeny napok voltak ezek.
Az Aranykapu Fonó-házban lezajlott táborban a gyermekek a magyar népmesék világába tehettek kalandos utazást, belebújva a mesehősök, vagy akár a negatív figurák bőrébe. A nap a hűvös szobában kezdődött, minden reggel egy-egy népmesével indítva tevékeny útjukra a gyerekeket, akik kényelmesen elhelyezkedve hallgatták a mesélő szavait, izgatottan várva, hogy Kondás Jankó, Vas Laci, vagy éppen Király Kis Miklós képes lesz-e a nehezebbnél nehezebb próbatételeket kiállni, ami nem is lenne lehetséges a csodás tulajdonságokkal bíró állatok, tárgyak, vagy a táltos paripa segítsége nélkül. Hősünknek minden bátorságát latba kell vetnie, minden félelmét le kell küzdenie, hogy az elé tornyosuló akadályokat, és az ellenséget (a sárkányt) legyőzze. ,,Boldizsár Ildikó mesekutató szerint a sárkány éppen a szegény legény belső félelmeit testesíti meg, amelyeket le kell győznie ahhoz, hogy királyfivá válhasson, és elnyerje a királylány kezét és a fele királyságot. A táltos paripa pedig a hős segítője, amely a szegénylegényt más világokba röpíti, hogy meg tudjon küzdeni az ellenséggel” — magyarázta Nezezon Enikő. A gyerekek el is játszották Kondás Jankó meséjét, nagyon élvezték, hogy belebújhatnak a mesében szereplő emberek és állatok bőrébe, egy gyermek akár két-három szereplőt is eljátszott.,,Kellemes meglepetés volt számomra, hogy az örökmozgó Peti és Dani Vitéz is milyen csillogó szemmel figyel népmese-hallgatás közben, hogy ezek a nagyobbak, a 11–12 évesek is ugyanolyan lelkesen követik a mese fonalát, mint a kisebbek. Ezek a gyerekek még mindig benne élnek a népmesék világában, dacára a mai televíziós mesekultúrának… Népmeséinken keresztül életre kelnek azok a szellemi értékeink, amelyeket ma ugyanúgy közvetítenek ezek a magyar népmesék, mint egykor, és nem csak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is” — magyarázta Enikő.
Saját kezükkel, képzeletükkel
A mindennapi mese után a kézműves foglalkozások következtek. Mindegyik gyermek elkészíthette a maga sárkánylegyőző táltos paripáját. Előbb kartonpapírra rajzolták meg a fejét, majd kenderzsákból kivágták, sörényt bogoztak rá, kantárat fontak, fagombszemet varrtak neki, szalmával tömték, seprűnyélre kötözték, s lelket leheltek rá. Azután már lehetett is rajta repülni, mint a gondolat vagy mint a szél, s olykor egymást is kergetni a Fonó-ház udvarán. Sályi Panna útmutatásai alapján agyagból formázták meg a kis kondás legényt a malacokkal, és magát a sárkányt is. A szobrocskákat az idő vasfoga sem bánthatja majd, hiszen kerámiaégető kemencében kiégetik őket. Aztán ki-ki gyöngyből fűzhette meg a mesében szereplő jelképes gyémántkulcsot, ez nyitja ugyanis a gyémántpalota kapuját, számos érték forrásához és a táltos paripához vezetve el a hőst. Az alsó világot a felső szellemvilággal összekötő égig érő fa képe is több mesében megjelent. Enikő vezetésével közösen készítették el az égig érő fát ábrázoló nemeztakarót, melyet komoly tervezési munkálatok előztek meg. Színes gyapjúból gondosan kirakosgatták a fa gyökereit a közte megbúvó sárkánnyal, amely az alvilágba nyúlik, aztán az égbe nyúló fa koronáját, ágai között a Nappal, a Holddal, a Csillagokkal és a szivárvány színű Aranykapuval. Ezután következett a nehezebb munka, közösen gyúrták a feltekert takarót, amely a tábor utolsó napjára el is készült, gyerekek, felnőttek nem kis örömére. A gyerekek nap-mint nap besegítettek a sütésbe-főzésbe, konyhai teendőkbe, és legvégül a citeraszóval kísért népdaléneklés sem maradhatott el.
Jövő ilyenkorra, a Kézműves Népmesetáborba már megvannak az első jelentkezők…
Pándi Annamária
