×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe intenzitású zápor
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Modernizálják a gyermekotthont

2013.12.19 - 08:46
Megosztás:
Modernizálják a gyermekotthont

Ez év júniusában kezdődött a Floarea de colţ elnevezést viselő gyermekotthon felújítása. A megnyert pályázatnak köszönhetően nemsokára még jobb körülmények között élhetnek a gyermekek.

 

A Szatmár Megyei Tanács földszinti konferenciatermében került sor tegnap a Szatmár Megyei Társadalom- és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) projektjének ismertetőjére. A témában érintett szakembereket az intézmény igazgatója, Octavian Vasile Apan köszöntötte, majd Maria Dragoş aligazgató foglalta össze néhány mondatban a pályázat fontosságát. Mint elmondta, azoknak a gyermekeknek az esetében, akik nevelőotthonokban nőnek fel, fennáll annak a veszélye, hogy az állam védőszárnyai alól kikerülve nem tudnak önálló életet élni. A gondoskodás nem csak azt jelenti, hogy fedélt és ellátást biztosítanak az árva, félárva vagy a vér szerinti családjában veszélyeztetett gyermek számára, arra is nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy az iskolai évek, illetve az egyetem befejezése után az állami gondozott gyermekek saját lábukra álljanak. Ezt célozza meg a tegnap ismertetett projekt, melyet Vasilovici Enikő, a halmi gyermekotthon vezetője, a téma szakértője ismertetett. Az aligazgató a halmi Albert Schweitzer Gyermekekért, Családért és Közösségért Egyesületnek is köszönetet mondott a gyermekotthonnak nyújtott önzetlen támogatásért.

 

Önállóvá nevelés

 

Vasilovici Enikő elmagyarázta, a projekt értéke 1 581 664, 04 lej, amely összegből a következő munkálatokat finanszírozzák: az öt részből álló épületkomplexum teljes hőszigetelését és mindegyik rész felszerelését új háztartási gépekkel és egyéb berendezéssel, egy multimédiaterem kialakítását és teljes felszerelését a közösségi programok zavartalan lebonyolítására. Emellett az A épület manzárdjának az elkészítésére, az ugyancsak ebben az épületben található mellékhelyiség felújítására és felszerelésére is sor kerül, és egy varróműhelyt is kialakítanak azért, hogy szakmát tanulhassanak a gyermekek. A júniusban elkezdődött modernizálásnak köszönhetően 45 gyermek és fiatal élhet sokkal jobb körülmények között. Jelenleg 28 fiú és 17 leány él a halmi árvaházként emlegetett intézményben, ők 8 és 24 év közöttiek. Mint megtudtuk, a projekt segítségével biztosított feltételek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek számára még családiasabbá váljanak a hétköznapok. A júniusban elkezdett munkálatok nagyon szépen haladtak eddig, amit legközelebb a januárban folytatnak a szakemberek.

 

Karikás Enikő