×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Módosított határozatok

2017.05.06 - 14:00
Megosztás:
Módosított határozatok

Nagy hirtelenséggel összehívott, rendkívüli megyei tanácsülést tartottak tegnap, két korábbi határozatuk esetében is formai módosításokat kellett hozniuk a képviselőknek.

Az ákosi református templom felújításában elvállalt partnerséggel kapcsolatos határozatukat és egy tövisháti út felújítása érdekében meghozott határozatukon kellett változtassanak, mindkettő esetében igenlő és egyhangú volt a döntés. Mindkét esetben az előszerződési fázisban vannak, változtattak a végrehajtási útmutatókon a fejlesztési minisztérium szakemberei, ennek a módosításnak kellett utánamennünk azzal, hogy a vonatkozó határozatokat is módosítjuk, nyilatkozta az ülést követően a megyei tanács elnöke. Pataki Csaba elmondta még, hogy a Hadadot, Bogdándot, Korondot és Dobrát érintő útszakaszról, illetve az ákosi műemléktemplom felújításáról van szó, egyik esetben sem lesz késlekedés vagy finanszírozási probléma, az említett útjavítás például már jövőre elkezdődhet.