×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
9 °C
közepes eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.68 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Módosult a diákok oltási kampánya

2014.10.23 - 07:20
Megosztás:
Módosult a diákok oltási kampánya

Minden tanév elején az Egészségügyi Minisztérium megszervezi az iskolások kötelező oltási kampányát. Az eddigi rendszeren azonban nemrégiben módosítottak — tájékoztatott dr. Dragoş-Guran Dorina, a Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóság igazgatója.

 

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóság igazgatójának közleményéből kiderül, hogy a hónap folyamán Szatmár megyében is az első osztályosok beoltásával kellene kezdődnie az immunizálásnak. A kisdiákoknak a születésük utáni második kanyaró, rózsahimlő, mumpsz elleni, kombinált RRO-vakcinát kellene megkapniuk. A szaktárca kérésére azonban az oltási kampányt januárra halasztották: az elsősök 2015. január 12–23. között kapják meg az oltást.

Novemberben azonban már a korábban meghirdetett menetrend szerint oltják be az előkészítősöket és a másodikosokat: 10–21. között a gyermekbénulás elleni vakcinát kapják meg a gyerekek. A polio-oltást egyébként az első életévükben négyszer kapták meg a gyerekek, de ahhoz, hogy azoknak a hatása fennmaradjon és stabilizálódjék, szükség van iskoláskorban az újraoltásra.

Decemberben a diftéria-tetanusz elleni vakcinával immunizálják a Szatmár megyei nyolcadikosokat és azokat a kilencedikeseket, akik az előző évben kimaradtak az oltáskampányból.

 

Erősen fertőző betegségek

 

A kanyaró erősen fertőző vírusos betegség, amely igen sok szenvedést okoz a beteg gyermeknek. Magas lázzal jár, amihez a légutak hurutos megbetegedése társul, köhögés, kötőhártya-gyulladás, bőrkiütés.

A fültőmirigy-gyulladás (mumpsz) szintén nehéz lefolyású betegség. Megtámadja a nyálmirigyeket és a hasnyálmirigyet is, ezért utólag cukorbetegség alakulhat ki.

A rózsahimlő tulajdonképpen könnyű betegség, sokszor szinte észrevétlenül zajlik le. Csakhogy, erősen ragályos lévén, és mivel légúton terjed, a beteg könnyűszerrel terjeszti a vírusokat, és ha egy terhes nő megfertőződik, különösen a terhesség első harmadában, akkor a születendő gyermeknél súlyos fejlődési rendellenességek alakulnak ki. A fertőzés megelőzésének egyetlen módja a védőoltás.

A poliomielitisz (gyermekbénulás) a poliovírus által okozott fertőző és nagyon ragályos betegség. A betegség a piszkos kézről vagy tárgyról a szájon keresztül jut a szervezetbe. Egy heti lappangás után influenzához hasonló tünetek jelentkeznek, majd rövid javulás után következik a súlyos betegség. Mivel nem létezik olyan vírusellenes gyógyszer, amely képes lenne meggyógyítani a beteget, gyakorlatilag az egyetlen hatékony védekezési mód a polio-védőoltás.

A diftéria (torokgyík) és tetanusz elleni oltás szintén nagyon fontos. A diftéria baktérium okozta fertőző betegség. A kórokozó baktérium mérget termel, ami a véráram útján az egész szervezetbe eljut. A toxin a szívet, az idegrendszert és a vesét is károsítja. A diftéria okozta halál a szívizom károsodása, vagy a gége elzáródását követő fulladás miatt áll be.

A tetanusz (merevgörcs) szintén baktérium okozta, igen súlyos, magas halálozású betegség. A kórokozó rendszerint földdel szennyezett seben át jut be a szervezetbe, és ott úgyszintén mérget termel. A toxin súlyos idegméreg, amelynek hatására az izmok görcsös állapotba kerülnek. Különösen magas a halálozás a csecsemők és az idős felnőttek között.

 

Hamis információk

 

Sajnos, rengeteg hamis információ kering, főleg az interneten, hogy elbátortalanítsa a lakosságot. A napjainkban használt oltóanyagok tisztábbak, sokkal jobb minőségűek, mint régen, tehát még annál is ritkábban okoznak oltási reakciót. Még ha elő is fordul egy kis kellemetlenség az oltás következtében (2-3 napig a gyermeknek lehet hőemelkedése, esetleg bágyadtabb vagy nyűgösebb, mint máskor) — ezt nem is lehet összehasonlítani azzal a veszéllyel, amit az illető betegségek jelentenek, melyek ellen oltanak. Ha az oltási lefedettség teljesebb lett volna, nem robbantak volna ki járványok. Jó lenne tanulni az előző évek súlyos járványaiból: ne hagyjuk, hogy még egyszer ilyen megtörténjen. Bármilyen további információért az iskolaorvoshoz, illetve a családorvoshoz lehet fordulni.

 

Bumbuluţ Krisztina