×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Monarchia korabeli kőutat aszfaltoztak

2016.12.22 - 12:10
Megosztás:
Monarchia korabeli kőutat aszfaltoztak

Az Országos Helyi Fejlesztési Programon keresztül aszfaltozták le azt a 2,5 km-es útszakaszt, amely Kisgércét köti össze Túrterebesszőlőheggyel, és kőalapját a Monarchia idején tették le.

 

Túrterebes Község Polgármesteri Hivatala az Országos Helyi Fejlesztési Programban pályázta meg annak a 2,5 kilométeres útszakasznak a teljes felújítását, amely a Szőlőhegy–Nagygérce községi utat köti össze Kisgércével. „Az 1 530 000 lej értékű munkálatokat még 2014-ben kezdtük, és most sikerült befejezni, hiszen nem csak egyszerű aszfaltozási munkáról volt szó: a régi, még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében lekövezett utat 5,5 méteresre szélesítettük plusz padkáztuk, a szakaszon egy új híd is épült, a már meglévő kettőt pedig felújítottuk. Nagyon megérett már ennek az útszakasznak a teljes rendbetétele, mert igencsak rossz állapotban volt — pedig anno igazán becsületesen megépítették, hiszen az akkori alapra tettük le most mi is az újabb rétegeket” — magyarázza Gyákon György, Túrterebes község polgármestere. Aki így, év vége közeledtével már azt is summázza: a község jó közepes évet zárt, és a 2016-ra tervezett beruházásokból, felújításokból szinte mindent sikerült megvalósítaniuk, kettő kivételével. „Elmaradt a régi pékség épületének helyére tervezett, modern parkoló kialakítása — ez mintegy folytatása lesz majd a lakodalmas terem udvarának-teraszának. Sajnos ezt már nem sikerült idén megvalósítani, jövőre marad. És szintén a jövő évre marad (de ha a hőmérséklet fagypont fölé emelkedik, még idén meg lehet csinálni) a térfigyelő kamerarendszer rákötése az elektromos hálózatra. A kamerák fel vannak szerelve, a központi rendszer elő van készítve, most már csak párnapnyi 'melegebb' időjárás kellene, mert ahogy a szakemberektől megtudtuk, ezek a rákötések akkor lesznek biztonságosak és tartósak, ha fagypont fölötti hőmérsékletben végzik el a munkálatokat. Inkább várunk, hiszen annyi pénzt és energiát fektettünk már ennek a térfigyelő rendszernek a kialakításába, hogy szeretnénk, ha tartós is lenne. De azt hozzá kell tennem: a legtöbb idő az engedélyekre várakozva ment el — és nem túlzok: fél évig vártunk az áramszolgáltató engedélyeire, a kamerák felszerelése, valamint az áramkábeleiknek a földelése alig egy hét alatt megvolt ” — mondja a polgármester, hozzátéve azt is, hogy a decemberi költségvetés-kiegészítéskor megkapott 52 000 lejt járdák öntésére és egy, az önkormányzat tulajdonába került terület kerítésének építésére fordítják.

 

 

Szabó Kinga Mária