Morálnövelő győzelem Galaccal
Utoljára módositva: 2017-03-19 14:54:29

Tizenöt pontos győzelemmel ért véget a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának rájátszásbeli utolsó hazai mérkőzése. Szombaton a Galaci Phoenixet verték a Both Katalin Sportteremben.

Jól jöhet a Szatmárnémeti Városi Sportklub női kosárlabdázóinak a szombati bajnoki győzelem, hiszen ez lendületet adhat nekik a közelgő helyosztó mérkőzésekre. Jose Araujo edző tanítványai majd’ egy hónapja nem nyertek meccset, és brassói győzelem után már hat bajnokit játszottak. Ennek elsődleges okára rávilágítottunk, hiszen a lányok teljesítményén kiütött a fizikai felkészülés hiánya. Az elmúlt három és fél hét alatt ez volt a nyolcadik találkozó és úgy tűnt, már soha nem jön el az a pillanat, amikor a lányok ismét örülhetnek egy győzelemnek. Szombaton jött el ez a nap, amikor a Galaci Phoenix jött ellenfélnek. Araujo végre nem csak öt-hat játékosra számíthatott, hiszen a 27. forduló találkozóján már kilenc lányt is harcba küldhetett. A végén még az ifi Valentina Bolba is szerephez jutott, csupán a két sérült, Alexandra Uiuiu és Matea Tavic nem kapott lehetőséget. Chastity Reed, Oláh Andrea, Szmutku Renáta, Kristina Baltic, Morgan Batey ötössel kezdett a Both Katalin Sportteremben a VSK szombat este. A csapatkapitány Oláh Andi az első két percben két triplával és egy közeli találattal köszönt be az ellenfélnek, így mire feleszméltek a galaciak, a hazai alakulat már 8–0-ra vezetett. Továbbra is Andi volt a VSK pontfelelőse, viszont az elán három perc után elfogyott. Rengeteg elhibázott támadás és pontatlan dobás jellemezte a következő két perc játékát, majd Kerah Kai Nelson triplájával a Galac az 5. percben felzárkózott három pontra (10–7). Másfél perccel az első kétperces pihenő előtt a Phoenix amerikai idegenlégiósa ismét betalált a 6,25 méteres vonalon kívülről, így a vendégek át is vették a vezetést (17–19). Az utolsó perc nagyon intenzív játékot hozott, hiszen a Galac három pontos fórt (19–21) vesztett el a negyed végégi (25–21). A következő tíz perc eleje is szoros mérkőzést hozott, de a 14. percben Oláh Andi újabb három pontosa (30–28) megadta a kezdőlökést, hogy a szatmáriak ismét növeljék az előnyüket. A 17. percben hét (40–33) volt a két csapat között, a szünetig pedig kilencre nőtt a szatmári fór (44–35). Levegőhöz jutottak a lányok, a második féliben pedig három perc alatt tizenkilencet tettek a két csapat közé (55–36). Szmutku Reni távoli találatával (58–38) már aligha gondolhatta valaki, hogy itt képes még fordítani a Phoenix. Ez nem is történt meg, mivel ez újabb lendületet adott a lányoknak. Majd’ minden támadást pontos dobással zártak, Batey pedig huszonnégyre növelte az előnyt a 29 . percben (66–42). Debra McKenzie szabaddobásai zárták az utolsó negyedet, így húsz pont különbségről kezdődhetett az utolsó felvonás (66–46). Szmutku Reninek a 36. percben is elsült távolról a keze, beállítva a két csapat közötti legnagyobb különbséget (76–51). A vendégek egy 4–14-es négy perces sorozattal zártak, de a szatmári siker nem forgott kockán, Araujo tanítványai pedig behúzták az idénybeli tizedik győzelmüket. Ez viszont a táblázatban már nem számít, az ugyanis már kiderült, hogy a 6. jobb pozícióban nem zárhat az együttes az alapszakasz végén.

Sok idő nincs pihenni, hiszen a román szövetség keddre tette a követező forduló mérkőzését, amikor a VSK Kolozsváron fog játszani az Universitatea ellen. Ez lesz az alapszakasz utolsó mérkőzése, és amennyiben a kincses város csapata győzni fog, akkor a CSM Târgoviște ellen játszik majd a szatmári alakulat a helyosztó első párharcában. A két győzelemig tartó összecsapás első meccsét Târgoviștén fogják rendezni, vélhetően a következő hétvégén.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, felsőház, 27., utolsó előtti forduló

Szatmárnémeti VSK – Galaci Phoenix 80–68 (25:21, 19:14, 22:11, 14:19).

VSK (pontok száma/lepattanók száma/gólpasszok): Reed (13/12/7), Oláh (17/2/4), Szmutku (8/0/4), Crăciun (4/3/1), Bolba, Laza (7/2/3), Baltic (8/16/4), Batey (17/3/5), Canty (4/1/1). Vezetőedző: Jose Araujo.

Phoenix (pontok száma/lepattanók száma/gólpasszok): Filip (16/5/2), B. Fota (0/1/0), D. Fota, Dumitrache (19/0/2), Jackson (7/6/8), Nelson (17/4/1), McKenzie (8/12/6). Vezetőedző: Eugenio Rodrigues.

További eredmények

Brassói Olimpia – CSM Târgoviște 80–74

Kolozsvári Universitatea – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 70–57.

Az állás: 1. Sepsi-SIC 52 pont, 2. Kolozsvár 46, 3. Târgoviște 45, 4. Brassó 42, 5. Galac 39, 6. Szatmár 37.

Alsóház

Aradi ICIM – Poltehnica Național Iași 78–41

CSBT Alexandria – Marosvásárhelyi Sirius 89–69.

Az állás: 1. ICIM 35 pont, 2. Alexandria 34, 3. Marosvásárhely 27, 4. Iași 24.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ingatlan
Eladó 5 ár belterület Amacon (víz, villany bevezetve),...
Tovább >>>
Szolgáltatás
Személyszállítás Szatmárról Németországba, Belgiumba és Hollandiába. Tel.: 0757957641.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK


NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit tervezel a hosszúhétvégére?
Kirándulást
Strandolást
Wellness-hétvégét
Nagyakarítást
Pihenést
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2019. április 25.
Hagyja a csudába a másokkal való rivalizálást! Inkább gondolja végig, megvalósította-e mindazt, amit egy évvel ezelőtt eltervezett!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. április 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 gerezd fokhagyma, 1 fej hagyma, 15 dkg burgonya, 2 ek napraforgóolaj, 80 dkg karfiol, 8 dl zöldségleves-alaplé, ...