×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Szatmárnémeti

Mustot készített a vidám aprónép

2014.10.03 - 11:36
Megosztás:
Mustot készített a vidám aprónép

Szemerkélő esőben vidáman zajongva, szüreti dalokat énekelve darálták, préselték a szőlőt a Hám János Óvoda udvarán az apróságok tegnap délelőtt.

Nagyon készültek már erre az alkalomra az óvodások, jókedvvel készítették az otthonról vitt finom és illatos szőlőből a mustot két nagyszülő, Holló János és Izabella vezetésével — az ő segítségüknek köszönhetően jutott el ugyanis a mustkészítéshez elengedhetetlen felszerelés az óvodába.

A kicsik így a két szakavatott nagyszülőtől leshették el a szőlőpréselés fortélyait, a munka gyümölcsét, a finom mustot pedig közösen elfogyasztották. A termeikbe visszatérve aztán hagyományőrző játékokkal és csőszjátékokkal telt a nap, a mókázásból pedig senki nem akart kimaradni.

„Az óvodában az e heti tematika az ősz volt, így a gyerekek, azaz a négy magyar és négy német tannyelvű csoport több mint kétszáz ovisa az évszak jellegzetességeivel, az őszi termésekkel, hagyományokkal és persze a szürettel ismerkedett ezen a héten” — magyarázta lapunknak Lieb Andrea, az óvoda vezetője. Azt is megtudtuk, hogy az óvodában remek kis cukrászok vannak. A tanintézmény ugyanis már korábban beszerzett egy elektromos sütőt, ezért minden héten egyszerű, könnyen elkészíthető és nagyon finom süteményt készítenek a gyerekek az óvónők segítségével. Talán mondani sem kell, ezen a héten az évszak egyik kedvelt gyümölcsével dolgoztak az ovisok: almás tésztát sütöttek.