Múzeumok éjszakája
Utoljára módositva: 2019-05-17 14:40:59

Május 18-án, szombaton rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Tasnádon is lesznek programok.

Szatmárnémetiben a megyei múzeum központi épületében (Vasile Lucaciu utca 21. szám) 17 és 24 óra között lesznek rendezvények. 19 órától ruhabemutató lesz Szatmárnémeti, a román divat központja címmel, de az említett időpontban látogatható lesz A román közigazgatás száz éve című kiállítás, valamint az állandó tárlatok is. A megyei múzeum képzőművészeti részlegén (Libertăţii tér 21. szám) a Gyermekpalota szervezésében kerül megrendezésre A jövő művészei című alkotóműhely. 20 órától kerül előadásra az Artpoetica/Poeticart című verskoreográfia-gyakorlat Ioana Oprişa rendezésében, Nadina Câmpeanu, Theo Gabar és Andrei Gajulete előadásában. Ugyanitt megtekinthető az állandó Aurel Popp-kiállítás és A kis herceg című tárlat is.

Nagykárolyban, a Károlyi-kastélyban 9 és 24 óra között várják a látogatókat, 17 és 22 óra között különböző kulturális műsorokat lehet megtekinteni. 16 órától lesz a Tudományos barangolás a kastélykertben dr. Karácsonyi Károly vezetésével; 17 órától I. Ferdinánd király látogatásának 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás nyílik meg a lovagteremben; 18 és 22 óra között egyfajta időutazáson vehetnek rész az érdeklődők, mégpedig hintóval a kastélykertben; 18.30 órától történelmi viseletekben tartanak felvonulást a kastélykertben; 19 órától Mi került az étlapra az őskorban? címmel drd. Xenia Pop tart bemutatót a konferenciateremben — az előadás román nyelven, magyar fordítással lesz meghallgatható. 19.30 órától zongorakoncert lesz Medeea Paşca és Dragoş Roland közreműködésével, felkészítő tanár: Mentes Mária. 20 és 22.30 órától A Károlyiak nyomában címmel román, 21 és 23 órától magyar nyelvű filmvetítés lesz (készítette: Egyedi Film, 2013, alkotók: Egyedi Zsolt és Egyedi Bernadett); 20.30 órától ACOUSTIC STATION-koncert; 21.30 órától klasszikus táncok bemutatója lesz a kastély lovagtermében.

Tasnádon a városi múzeumban 18 órától nyílik meg Herkovics Emőke és Buzura Susana képzőművészeti tárlata. A régészeti, történelmi és néprajzi kiállítások is látogatók lesznek.

A Múzeumok éjszakája keretében szervezett programok ingyenesek.

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ház
Eladó kertes ház főúton, 25 méteres utcafronttal, 35...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...