Nagy ajándék az írni-olvasni tudás
Stier Erzsébet, a Máltai Ifjúsági Ház vezetője a segélyszolgálat szatmárnémeti fiókszervezetének működéséről, az oda járó hátrányos helyzetben élő gyerekek életéről és problémáiról, valamint a pozitív visszaigazolásról mesélt.
A Szatmári Friss Újság — Szépítsük meg együtt a szatmári nehéz sorsú gyermekek karácsonyát! Legyen Ön egyikőjük „Angyala”! — karácsonyi kezdeményezése egyrészt az ajándékozás örömét és lehetőségét szeretné megteremteni, ugyanakkor fel szeretné hívni a figyelmet arra, hogy az ajándékozás nemcsak az ajándék átadásáról szól, hanem egy olyan folyamatról, mellyel olyan úton lehet terelni a megajándékozottat, amely a felelősségről is szól.
— Milyen gyerekek járnak Önökhöz, a Máltai Segélyszolgálat szatmárnémeti fiókszervezete által működtetett ifjúsági házba?
— 1997-től működik ez az intézmény. Olyan gyermekek járnak hozzánk, akiknek a többsége nagyon szegény körülmények között él, sok esetben olyan lakásokban, ahol még áram sincs és 5–6 testvér, a szülő és még más hozzátartozó is kénytelen meghúzni magát egy szobában. A gyermekek családban élnek, már amennyire lehet annak nevezni, van ahol csak az anyuka neveli őket, máshol a nagyszülő vagy mindkét szülő, de nagy szegénységben és nélkülözésben élik mindennapjaikat. Képtelenség mindazt visszaadni, amit családlátogatások alkalmával látunk. Ahhoz, hogy teljesen el tudjuk képzelni hogyan élnek ezek a családok, látni kellene és így sokkal jobban megérthetnénk a gyerekeket is, hogy miért olyan nehéz velük.
— Hogyan néz ki az Önök által biztosított foglalkoztatás?
— Ide hétvégenként és hétköznap — hétfőn, szerdán és pénteken — délután szoktak jönni a gyermekek tanulni. Sokan közülük el vannak maradva az iskolában, kimaradtak éveket és folytatják, de olyan is van, aki egyáltalán nem ment vissza az iskolába. Eljönnek ide, közösen imádkozunk és tanítani szeretnénk őket, hogyan kell leülni egy asztalhoz, hogyan viselkedjenek. Sokszor számukra az is újdonság, hogyha bejönnek az ajtón hozzánk, akkor köszönjenek. Játszani is szoktak a kétórás foglalkozások alatt, ahol olyan 15–20 gyerek szokott jelen lenni. Együtt ebédelnek, beszélgetnek a csoportvezetővel.
— Hány éves kortól járnak ide?
— Olyan 4–5 éves kortól kezdenek el ide járni, a nagyobbik testvér hozza a kistestvérét is és olyan 15 éves korig.
— Összesen hány gyerek fordul meg Önöknél?
— Olyan 160 gyermek jön el hozzánk egy hétvége alatt, 7 csoportunk van. Igyekszünk korosztályra bontani ezeket a csoportokat, de ahol együtt jönnek a testvérek, ott nem tudjuk szétválasztani őket. Nagy távolságról érkeznek, a Vulturului, Toamnei utcai, a Hans Linder Alapítvány által épített barakkokból, az Ostrovului utcai negyedek környékéről, a volt IPL gyári tömbházakból jönnek a gyerekek, gyalog vagy busszal.
— Hogyan szereznek tudomást a szülők vagy a gyerekek az Önök programjairól?
— Általában a nagy testvér hozza magával a kicsit, az iskolából, a legtöbben a 21-es és 8-as iskolába, valamint az Ostrovului utcában lévő kisegítő iskolába járnak.
— Hány önkéntessel működik az ifjúsági házuk?
— 16 önkéntesünk segít a tanulásban, együtt gyakoroljuk az írást-olvasást, házi feladatokat oldunk meg és egy pár néni a főzésbe segít be. Örvendtünk ennek a kezdeményezésnek, mert az ajándékozás lehetősége mellett egy külön hétvégi program volt a gyerekek számára a levélírás. Legalább így ösztönözve voltak arra, hogy írjanak és tanuljanak meg jobban írni és olvasni, mert eredménye lehet ennek az életben.
— Az elmúlt közel két évtized alatt követték a gyerekek életútját?
— Az elmúlt közel húsz év során nagyon sok gyermek megfordult itt, van olyan immár felnőtt, aki ide járt és most segít nekünk. Ez egy olyan eredmény, amiért úgy látjuk, hogy érdemes csinálni. Nehéz mindezt végignézni, hiszen van olyan 7–8. osztályos tanuló, akik még nem tud írni–olvasni és a legfontosabb számára, hogy ezt gyakoroljuk.
Matusinka Beáta
