×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
19 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Nagy dolog a szabadság — a forradalomra emlékezett a Kölcsey

2015.10.24 - 09:00
Megosztás:
Nagy dolog a szabadság — a forradalomra emlékezett a Kölcsey

Nagyon nagy dolog a szabadság, amely sokszor komoly áldozatot követel, ehhez pedig meg kell őrizni az erkölcsi tartást — ez derült ki a Kölcsey Ferenc Főgimnázium pénteki ünnepségén.

A hagyományokhoz híven, ebben az évben is a végzős osztályok diákjainak egy csoportja készült lelkesen már hetek óta, hogy az 1956. október 23-án történt eseményekre méltó módon, hangulatos összeállítással emlékezzen. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium közössége, az ünneplőbe öltözött diáksereg és tanáraik a pénteki nagyszünetben tekinthették meg a XII. B, C és E osztályok tanulóinak közös műsorát. A remekül sikerült zenés-verses produkció alkotóelemeinek nagy része a maturandusok ötleteiből állt össze. A fiatalok ugyanis pontosan egy évvel ezelőtt már bejárták az ’56-os forradalom és szabadságharc budapesti helyszíneit, pontosan ismerték a történteket, így a tapasztalatok és az élmények alapján, a magyar irodalom klasszikusait idézve, verseket szavalva és énekelve mutatták be az 59 évvel ezelőtt történteket, a fővárosi fellázadt ifjúság szemszögéből. A tizenkettedikesek lelkes műsorát így nem csoda, hogy vastapssal jutalmazta a dísztermet zsúfolásig töltő iskolaközösség. „Koprodukció az összefogásról — így jellemezhetném a fiatalok műsorát, melynek életérzését, remélem, továbbviszik az osztályközösségeikbe is” — magyarázta Kozák Anikó magyartanár, a diákok felkészítője, akinek munkáját Nevezi-Dobosi Csilla zenetanár és Igli Brigitta rajztanár is segítette.

„Fontos tudni, hogy mik azok az erkölcsi fogódzók, amikhez az életünket igazítani kell — akkor is, ha nem könnyű, ha áldozatot kell hozzunk érte. A fiatalok feladata őrizni azt, ami a legfontosabb: az erkölcsi tartást, amely nem hajt fejet a hatalmi önkény előtt” — szólt a produkció végeztével Pataki Enikő iskolaigazgató a tanulókhoz.

A tanintézmény vezetője azt is elmondta, hogy szombaton reggel népes, 116 fős, tizenegyedik osztályosokból álló főgimnazista diákcsoport indul Budapestre, hogy az — előző évfolyamokhoz hasonlóan — bejárhassa az ’56-os események főbb helyszíneit. Az iskolát az Ady Endre Gimnázium látja vendégül a Rákóczi Szövetség Október 23-i Diákutaztatási Programja keretében. Jövőre pedig a mostani tizenegyedikesek lesznek azok, akik ünnepi műsorral örvendeztetik meg társaikat.

Bumbuluţ Krisztina