×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Nagybőgő- és orgonakoncert Pettyénben

2014.08.25 - 11:24
Megosztás:
Nagybőgő- és orgonakoncert Pettyénben

Nagybőgő- és orgonakoncert helyszíne volt tegnap a pettyéni református templom. A délelőtti istentisztelet keretében Kristófi László, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója (orgona) és Kristófi Bence, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulója (nagybőgő) mutatkozott be a pettyénieknek.

A vasárnapi istentisztelet ezúttal nagyon rövid volt, mindössze háromperces, ez alkalommal sokkal nagyobb teret kapott a zene. A vendéglátó gyülekezet lelkipásztora elmondta, egyetért a sokak számára példaképnek számító Fekete Csaba egyházzenész véleményével, miszerint nemcsak a hosszú prédikációk szolgálnak a hívek lelki épülésére, hanem az Isten dicsőítésére elhangzó ének–zene szolgálatok is. Sőt manapság, mikor a fiatalok ujja szinte hozzáragad a technika olyan vívmányaihoz, mint a mobiltelefonok, laptopok vagy táblagépek s lassan — tisztelet a kivételnek — már ezek nélkül elképzelni sem tudják az életüket, akkor csak örülni lehet az olyan fiataloknak, mint a Kristófi testvérek. Ők azok, akik Istentől kapott talentumaikat s elődeiktől örökölt tehetségüket sok gyakorlattal, szorgalommal fejlesztik tovább, tegnap pedig majdnem egyórás előadással örvendeztették meg az érdeklődőket.

 

Dávid a példa

 

Az istentisztelet első részében Genda Árpád lelkipásztor prédikációjában az Ószövetség egyik kiemelten fontos személyisége, Dávid király magatartását hozta példának hallgatósága elé. Izrael királya, Dávid volt az, aki többek között énekkel dicsőítette a mindenható Istent. Mint elhangzott, az ember annyi mindent ki tud fejezni a zene segítségével: örömét, bánatát, sikerélményt, de akár a vívódást is. S miért ne tehetnénk mi is azt, amit Isten nagy és kedves emberei tettek Isten dicsőítésére, akár mint előadó, akár mint hálás közönség? A Nagyváradról érkezett, Budapesten tanuló diákok nem okoztak csalódást hallgatóságuknak. Az istentiszteleten jelen volt Fejér Kálmán nyugalmazott zenetanár, dr. Enyedi István, a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Megyei Központ munkatársa, Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke és Erdei D. István parlamenti képviselő is.

Karikás Enikő