Nagyipari átverések — mit is eszünk meg?!

Számos olyan trükk létezik, amelyeket az élelmiszeripar gátlás nélkül bevet annak érdekében, hogy növelje a fogyasztást, s ezzel arányosan csökkentse a kiadásokat is. Olykor riasztó, mi mindenre képesek az élelmiszergyárak, ha a maximális eladhatóság a cél.

Pazarló életet élünk, naponta több tonna étel landol a kukákban, olyanok, amelyek gyakorlatilag még bőven fogyaszthatók lennének — a szavatossági idő ugyanis sok esetben megtévesztő lehet, mivel nem az étel romlandóságát mutatja, hanem azt a dátumot, ameddig tart az ideális állapot, amit a gyártó ígér. Például joghurtok esetében a szavatossági idő lejárta azt jelzi, hogy kezd elválni a víz és a massza, amit gyakorlatilag egy keveréssel meg lehet oldani, hiszen a termék nem romlott — nem biztos azonban, hogy minden körülmény adott a fogyaszthatósághoz (hiszen nyáron a kamrában is hamar „kefir” lesz a tejből), de nem kell azonnal megrémülni, ha valamely élelmiszernek lejárt a szavatossági ideje. Félnivalónk inkább azoktól a tisztességtelen trükköktől (sőt, egyeseket nyugodtan lehet mocskos húzásoknak is minősíteni) kell legyen, amelyekkel az élelmiszeripar bizony átveri a gyanútlan vásárlót.

Színezékmentes joghurtok

Nagyon nem szeretjük az E-számokat látni a címkéken, s ezzel a gyártók is tökéletesen tisztában vannak, ezért ügyes trükkhöz folyamodtak. Köztudott, hogy a gyümölcsjoghurtok maximum egy vékonyka szelet epret vagy egy negyed banánt tartalmaznak, amivel nemigen lehet megszínezni a finomságot, a vásárló számára azonban ugyancsak vonzó, hogy színezékmentes ételt tesz a kosarába, ezért az úgynevezett tiszta címke elvet alkalmazzák az előállítók, azaz mesterséges anyagok helyett mással színezik meg a masszákat. Az eper esetében például céklalevet adnak a joghurthoz, amitől kellemes, rózsaszínes árnyalatot vesz fel az étel (és ez egyáltalán nem is káros az egészségre, sőt, a cékla az egyik legegészségesebb zöldség — persze azért nem az eper- vagy meggyjoghurtban van a helye), de durvább esetben az ízfokozókkal is hasonlóan trükköznek. A címkén nem találni a készítményekre utaló nyomokat, ám valójában glutamát helyett élesztőkivonattal dolgoznak, ami ugyanolyan hatást ér el, mint az E-számos társa, mégsem számít jogilag ízfokozónak. Mi következik ebből? A gyártók átverik a vásárlókat — még prémium minőségű (és árú) élelmiszerek esetén sem lehet 100%-os pontossággal megmondani, hogy valóban természetes összetevőket tartalmaznak-e az ételek. Sajnos több mint valószínű, hogy nem.

Szeletelhető víz

A húskészítmények közül a sonka az egyik legkétesebb termék, amivel dolgunk lehet. Először is tisztában kell lenni azzal a ténnyel: mi, vásárlók sonka alatt nem ugyanazt értjük, mint a legtöbb gyártó. Az elvárásunk az volna, hogy állatból származó, kiemelten jó minőségű húst kapjunk, ám egy ügyes trükkel ez könnyen megkerülhető. Mivel minél nagyobb a sonka, annál vonzóbb a vásárlónak, ezért a gyártók ragasztásos technikával igyekeznek térfogatot növelni: a húsdarabokat egyenként egymás mellé illesztik, majd bevonják egy thrombin nevű enzimmel, és kész a varázslat. A húscafatokból egységes, egész hússzeletnek tűnő szörnyet kapunk. Sajnos nem tudni, ezek hol és milyen mennyiségben fordulnak elő, mivel kevés gyártó tünteti fel a ragasztott hús megnevezést a címkéken. Nem mellesleg ezt az átverést mi magunk is meg tudjuk csinálni otthon, mivel különféle weboldalakról beszerezhető az enzim.

Ez azonban csak a jéghegy csúcsa — ugyan nincs egészségkárosító hatása a marha- és sertésvérplazmából készült húsnak, ám a gyártók megkárosítják a felhasználót azzal, hogy nem azt a terméket kínálják, amit valójában ígérnek. Furcsa lehet olvasni, hogy a megvásárolt hús csak 50%-a bír hústartalommal, a többi keményítő és víz, amelyek térfogatnövelőként funkcionálnak, ezért is zsugorodik össze túlzottan is az általunk vásárolt hús sütéskor. Ez a csalás egyébként nem csak az olcsóbb húsokat érinti, Németországban például több csúcskategóriás sonka esetében derült fény az átverésre.

Kamu tengeri herkentyűk

Olyan mennyiségű tengeri állatot megvásárolni, amennyit az áruházak polcain kínálnak, csillagászati összegbe kerülne, még akkor is, ha egy adott ország (mint például Románia) tisztességes nagyságú tengerparttal és tengerrel rendelkezik. A sok olcsó(bb) termék viszont komoly aggodalomra adhat okot — nem is véletlenül. A tehetősek abszolút befutó étele, a kaviár megtalálható földi halandóknak is elérhető áron. Hogy mi ezzel a gond? Lényegében csak annyi, hogy feketére színezett makrélát kapunk a pénzünkért. Az orosz csomagolású kaviár megtévesztő lehet, azt gondoljuk, onnan nem származhat hamis étel, ám még az is előfordulhat, hogy abban a termékben sem igazi kaviárt találunk. Érdemes ellenőrizni vásárlás előtt a címkét, mivel azon szerencsére fel van tüntetve a színezék és a makréla is. A garnélák szerelmeseinek is van egy rossz hírünk, ugyanis a nagy méretű falatkák még csak hírből sem találkoztak az igazi állattal. A gyártók ugyanis olyan halhúsfehérjét használnak, amit egyébként nem tudnának eladni, majd a kapott masszát ízfokozóval és tartósítóval kezelik, végül garnéla formájúra préselik, és annak megfelelően színezik. A művelet nyomán pedig az olcsó halhús megfelelő formával és színnel akár tisztított garnélaként is eladható. De maradjunk még a tengerek lakóinál, ugyanis a nagykereskedésekben kapható lazac sem épp az, aminek elsőre látszik. Merthogy hatalmas különbség van lazac és lazac között. Az óriási kereslet kielégítése (vagy inkább túlelégítése) érdekében úgynevezett szaporítómedencékben tenyésztik a lazacokat. Az itt nevelkedett állatok élettere igen kicsi, van olyan szaporítómedence, ahol 60 000 hal nyüzsög egymás mellett, ráadásul az étrendjük is kukoricából és pelletből áll, holott a lazac ragadozó állat, hogy a számára nélkülözhetetlen oxigéndús, tiszta vizet már ne is említsük. A nem megfelelő tartási körülmények és az étrendből fakadó hiányosságok miatt immungyenge állatokat szaporítanak, amelyek húsa meg sem közelíti azt a minőséget, ami szabadon élő társaikból nyerhető — a halakban lakozó fertőzések és az ételből felszívódó növényvédő szerek káros hatásairól nem is beszélve. Sok gyártó igyekszik elkerülni a silány minőségű lazac feldolgozását, ezért egyszerűbb trükkhöz folyamodnak: olcsó tőkehalfilét szervíroznak lazacként, a füstölt lazac élénk, piros színét pedig ételszínezékkel érik el (amit szerencsére szintén kötelezően feltüntetnek a címkén, így kikerülhetjük az átverést — már ha alaposan végigböngésszük a címkét).

Gagyi fagyi

A nyár egyik legkelendőbb terméke a fagylalt, ugyanakkor a hűsítő nyalánkság az egyik legnagyobb átverési lehetőség is, főleg a gombócos fagyik esetében. S bár ahány ház/ország/cukrászda/fagyizó, annyi szokás és recept, abban valamennyi szakember egyetért: a tejes fagylaltokat tejből, tejszínből, a gyümölcsfagylaltokat pedig gyümölcsből kell készíteni. A tisztességes fagylalt abból is készül, míg a gagyi fagyi leginkább pálma- vagy hidrogénezett növényi zsírból, olcsó tejporból, rengeteg aromából, színezékből, citromsavból készül, habosító anyagokkal és stabilizátorokkal jó bőségesen túladagolva. A fagylaltpult szemkápráztató felhozatalának látványa valóban megszédíti az amúgy is hűsölni és finomat kóstolni vágyó vásárlót — de mielőtt belevetnénk magunkat a gombócáradat habzsolásába, végezzünk el egy egygombócos kísérletet: hagyjuk a (gagyi) fagyit megolvadni, és nézzük meg, mi marad belőle/utána a kehelyben vagy ostyában!

Hamis méz

Egyre több gyártóról derül ki, hogy hamis mézzel dolgozik: a méhészek a legszebb üvegekbe palackozzák az aranysárga szirupot — ami sajnos sok esetben valóban csak szirup, hiszen sosem látott sem virágot, sem méhet. A kristálycukorból, kukoricaszirupból például mézállagú cukorszirup készíthető, ami kellő színezéssel bármelyik laikusnak eladható friss virágmézként.

Esetenként az érlelődő mézet méhek készítik, ilyenkor azonban a méhészek beleavatkoznak a folyamatba, és eltávolítják azt a kaptárból, majd maguk érlelik meg a gyorsabb ütemű érési folyamat miatt. Sokan ezt nem tartják hamisításnak, ám ez is annak számít, mivel a méz elkészítésének folyamatába senki sem avatkozhat bele, máskülönben hamis mézről beszélünk.

Bármennyire felkészült és okos legyen is a vásárló, manapság egyre nehezebb kideríteni, mi kerül a boltok polcaira. A tisztességes és tiszta minőségre már rég nem garancia semmilyen márkanév, ráadásul a csomagolásokban sem bízhatunk százszázalékosan, hiszen a gyártók pusztán a jogi kereteket veszik figyelembe, ahol mindig találni kiskaput, amivel észrevétlen marad az ételhamisítás.