×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
10 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Nagyobb bevételre számít jövőre a CAS

2017.11.15 - 08:00
Megosztás:
Nagyobb bevételre számít jövőre a CAS

Az Együtt az egészségért elnevezésű kampány keretében kedden újabb találkozó volt, mely során a CAS bevételeiről, a biztosítottak jogairól, kötelezettségeiről, illetve az ártámogatott gyógyszerekről is szó esett. A találkozó résztvevői bekapcsolódtak a beszélgetésbe.

A Szatmár Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (CAS) november 13. és 15. között szervezi meg az Együtt az egészségért elnevezésű rendezvénysorozatát. Amíg hétfőn az intézmények közötti kapcsolatokról, a kommunikációról, a CAS intézményéről, illetve az egészségügyi ellátórendszerről beszélgettek, addig tegnap CAS és a biztosítottak, munkavállalók, nyugdíjasok közötti kerekasztal megbeszélés volt, melynek keretében a CAS munkatársa, Sabo Alexandru beszámolt az egészségbiztosítással rendelkező személyek jogairól, kötelezettségeiről, az EU-s egészségbiztosítási kártyáról, illetve a külföldön igénybe vehető kezelésekről. A találkozó iránt igen nagy volt az érdeklődés, és nemcsak egyszerű hallgatói voltak az elhangzottaknak, hanem aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe, s érdekes, közérdekű kérdéseket is felvetettek. Sabo Alexandru elmondta, hogy a biztosítottaknak jogaik, ugyanakkor kötelességeik is vannak. Elmondta, hogy Szatmár megyében jelenleg 283 439 biztosított személy van, 64 különböző kategóriában, de csak az aktív munkavállalók fizetnek egészségbiztosítási hozzájárulást, a többi kategória mentesül a befizetés kötelezettsége alól. Sabo példaként említette, hogy jelenleg 3131 lejes bruttó fizetés esetén a munkavállaló 172 lejt (5,5%), a munkaadó 163 lejt (5,2%) fizet CAS-hozzájárulásként. Arra a kérdésre, hogyan fog ez alakulni az új adózási rendszer szerint, Georgeta Pop, a biztosítóház igazgatónője elmondta, hogy egyelőre senki nem tudja a „fiskális forradalom” hatásait elővetíteni, az azonban biztosra vehető, hogy a CAS-kasszájába több pénz fog befolyni. Ezt azért veszi biztosra, mert eddig elég gyakori eljárás volt, hogy a munkaadó csak a munkavállaló részét folyósította a CAS-hoz, a saját részét már nem fizette, azonban a módosítást követően a teljes összeg be fog folyni a kasszába. Egy hölgy azt kérdezte, hogy az ártámogatott gyógyszerek esetén a kedvezmény miért nem felel meg az előre meghatározottnak. Mihaela Curta, a biztosítóház szerződésekért felelős osztályának igazgatója elmondta, jelenleg hazánkban van 90, 50, 100, illetve 20 százalékos támogatás egyes gyógyszerkészítmények esetében, azonban ez a kedvezmény a referenciaárra — ez a piacon megtalálható legolcsóbb ár a szóban forgó gyógyszerkészítmény esetén — vonatkozik, nem pedig a gyógyszertárakban fellelhető árakra. Innen ered a támogatások értéke közötti eltérés, s megeshet, hogy a 100 százalékosan támogatott készítményért is fizetni kell. A jelenlevők közül többen felvetették, hogy a CAS összköltségvetéséből túl nagy szelet jut a gyógyszertáraknak. Pop ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy ez azért van, mert 2009 óta megszüntették a gyógyszertárak esetén a támogatott gyógyszerek maximális értékét, így annyi pénzt térítenek meg nekik, amilyen összegben támogatott gyógyszereket adtak ki a pácienseknek.