Nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak a császármetszéssel születettek
Utoljára módositva: 2014-03-03 14:42:09

Angol kutatók szerint, a császármetszéssel született babák, felnőttként hajlamosabbak lesznek az elhízásra.

 

Angol kutatók szerint, a császármetszéssel születettek, felnőttkorukban 25%-kal nagyobb eséllyel válnak túlsúlyossá, mint természetes úton született társaik. A szakemberek 10 különböző országban végeztek megfigyeléseket, és a kutatás során azt is megállapították, hogy a két dolog közt azért is erős az összefüggés, mert a nagyobb méretű babák körében alapvetően nagyobb az esély arra, hogy császármetszéssel jöjjenek világra. További okok között említik még, hogy állítólag a császármetszéssel szülő nők körében ritkább a szoptatás, a gyermek csecsemőkori táplálása pedig szintén jelentősen befolyásolja a későbbi súlyproblémákat. Akárcsak az, hogy a természetes úton történő szülés nagy hatással van a babák anyagcseréjére, zsírtárolására is.

 

A PLos ONE folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint a kérdés elsősorban azért fontos, mert egyre elterjedtebbé válik a császármetszés igénylése olyan esetekben, amikor az orvosilag nm indokolt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Tapasztalt szakácsot keresünk Ausztriába. Telefon: 004369911015847.
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Hattyúhercegnő - Királyi kémküldetés
Ma, 11:00
Miután rejtélyes idegenek érkeznek a királyságba, Alise hercegnő, Lucas és barátaik titkos küldetésre indulnak, hogy felfedjék, kiben bízhatnak, és kiben nem. A kalandorok bevetik minden tehetségüket és kémkütyüjüket, hogy fényt derítsenek az igazságra – a kis csapat célja nemes egyszerűséggel annyi, hogy megmentsék a birodalmat...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Szörnyen boldog család
Ma, 12:35
Wishbonék messze nem a legboldogabb család. Emma, egy csőd szélén álló könyvesboltot vezet, míg férje, Frank túl sokat dolgozik és szenved zsarnok főnökétől. Öntudatos lánya, Fay, épp az első szerelmet éli meg, míg fiát, a kis zsenit, Maxot csúfolják az iskolatársai. De ez még nem minden! Egy jelmezes buliban egy gonosz boszorkány szörnyekké varázsolja őket: Emma vámpírrá, Frank Frankenstein szörnyévé, Fay egy múmiává, Max pedig egy vérfarkassá változik. Kalandos hajsza indul a banya után a fél
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Az én kicsi pónim - A film
Ma, 14:25
Létezik egy varázslatos birodalom, Equestria, ahol a színes kis pónik boldogan tengetik az életüket. Itt laknak a jóbarátok: a csodálatos és nagyon okos unikornis, Twilight Sparkle, a legtalálékonyabb farmerlány, Applejack, a szivárvány sörényű pegazus, Rainbow Dash, a csacska és mindig mókára kész póni, Pinkie Pie, a kedves és őszinte, Fluttershy, és a divatban nagyon járatos Rarity. Ám egy nap a gonosz és vasöklű uralkodó, Storm király szemet vet a kis pónik hazájára, akik összefognak és útra
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
anyám!
Ma, 16:20
Az idősödő költő (Javier Bardem) és fiatal felesége (Jennifer Lawrence) egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken. Egy nap egy idegen és felesége (Ed Harris és Michelle Pfeiffer) beköltöznek a házba, megzavarva a pár nyugodt életét...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Űrvihar
Ma, 18:40
A klímaváltozás biztos és elkerülhetetlen. És semmi kétség: a Föld lakóinak az életébe kerülhet. A rémítő lehetőség végre szövetségbe kényszerítette a világ vezetőit, akik együtt hozták létre az egyetlen technikai megoldást, ami a menekülés lehetőségét kínálja. Egy műholdakból álló, a Föld körül keringő gyűrűt, amelynek különleges geotechnológiai megoldásai elháríthatják a természetet fenyegető veszélyeket. A rendszer két éve üzemel sikeresen. Ám egy műszaki hiba átalakítja a műholdhálózat működ
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
anyám!
Ma, 20:45
Az idősödő költő (Javier Bardem) és fiatal felesége (Jennifer Lawrence) egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken. Egy nap egy idegen és felesége (Ed Harris és Michelle Pfeiffer) beköltöznek a házba, megzavarva a pár nyugodt életét...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. október 21.
Ha bizonyos dolgokon régóta változtatni szeretne, itt az ideje, hogy cselekedjen. Gondolja végig, hol csúszik ki a kezéből az irányítás konkrét helyzetekben.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. október 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 10 dkg bacon, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 db sárgarépa, 4–6 ek. sűrített paradicsom, 1 l ...