Nagytarnán táboroznak a szatmári KRISZ–esek
Utoljára módositva: 2014-07-22 14:41:14

Vasárnaptól szombatig kétszázhetven fiatal táborozik a Szatmári Református Egyházmegye tulajdonában lévő nagytarnai Ecosunhome táborban. A természet és a szeretet otthonát — ez a tábor neve — nemrég adtak át, teljes felújítás és modernizálás után.

 

A táborozó fiatalok vasárnap délután érkeztek a helyszínre, hogy elfoglalják helyüket és beilleszkedjenek a programba. A tábor fő mottója volt a vasárnapi nyitó istentisztelet textusa: „És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.” (1Móz 2,15) „A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.” (2Tim 1,14). Ilonczai Zsombor, a Szatmárnémeti Református Gimnázium iskolalelkésze igehirdetésében hangsúlyozta, hogy a Jóisten a teremtett embernek adott egy világot, egy kertet, amit ő Édennek nevezett el, amelyet ő ültetett, ezzel az embernek otthont adott, de felelősséget is. Mivel az ember nem teljesítette a Teremtő parancsolatát, az kiűzte az embert a gondtalanságból. Hasonló dolog történt most Nagytarnán, amikor elkészült a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági tábora, az Ecosunhome, azaz a természet és a szeretet otthona, ami otthont ad azoknak a fiataloknak, akik itt szeretnének táborozni. Ezzel a táborhellyel, ezzel az Édenkerttel úgy kell bánni, mint a sajátunkkal. Vigyázni kell rá, hogy még sok fiatal számára adassék meg a táborozási lehetőség, de nagyon sok fiatal használja ki a lehetőséget a pihenés és a szórakozás mellett a tanulásra, a közösségi élet megszeretésére és gyakorlására.

 

Programok

 

Vasárnaptól szombatig fiatalos, hitmélyítő programokban gazdag lehetőséget nyújtanak az ifjúsági munkáért felelősséggel gondoskodó lelki vezetők. Tegnap az első közös ébredés után elkezdődtek a programok, de folytatódott az ismerkedés is. A bibliaórákon olyan bibliai növényekről és azok igei üzeneteiről tanulhatnak, mint az egres (felelősség), a fügefa (kegyelmi idő), az olajfa (új lehetőség), a tök (kegyelem és változás) és a szőlőtő (kiválasztás). Az istentiszteleteken a teológusok ugyanebből az elgondolásból a bibliai állatok mondanivalóját adják tovább: kotló és csibék, varjak, galamb, kígyó, valamint bárány. Az előző években nagy sikerű Láthatatlan színház is várta a fiatalokat, amely ezúttal is elgondolkodtató témákat vet fel, utána pedig lelkigondozókkal lehet beszélgetni. Ugyanakkor vetélkedők, játékok, koncertek fokozzák a hangulatot, és teszik még emlékezetesebbé az alkalmakat. Tegnap fellépett a Straight Up, szerdán a szászrégeni Sófár keresztyén együttes, pénteken pedig a tábortűz előtt az érmelléki Élő kövek ad koncertet. Szerdán gyalogtúrára mennek a résztvevők a hajdani úttörőtáborba, ahol szalonnasütés és íjászbemutató is lesz. Délelőttönként énektanulás és előadás szerepel a programban. Esténként flashmob és néptánc tanulás lesz. Tegnap Békéssy Erzsébet Tartós fejlődés a környezetvédelemben és Stier István Gyökérteres szennyvíztisztítás címmel tartott előadást. A további előadók között Kurta Tőtös Beáta, Vass Zoltán és Póti Eduárd neve szerepel.

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Várod már a tavaszt?
Természetesen várom
Várom, de még messze van
Máris tavasz?
Nem szeretem a tavaszt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. február 23.
Érdemes megragadnia a felajánlott továbbképzési lehetőséget, akár szakmai téren teheti ezt meg, akár önismeretét fejlesztheti valahogyan.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. február 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 25 dkg csicseriborsó, 1 l zöldségleves-alaplé, 2 db burgonya, 1 szál póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, olívaolaj, só, bors, ...