Nagyüzem a betakarításban
Utoljára módositva: 2014-09-28 08:54:35

Megyénkben is zajlik a napraforgó és a kukorica betakarítása, ennek menetéről Ioan Cioltean, a Szatmár Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság (DADR) vezetője számolt be.

 

Az ősz fő növényei közül a napraforgó esetében a hajránál, a kukorica esetében azonban még csak a rajt utáni szakaszban tart a betakarítás, a Szatmár Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság (DADR) előzetes adatai szerint napraforgóból a termés mintegy 75 százalékát aratták le, a kukorica esetében ez a szám 15 százalék körül van. Ioan Cioltean, a DADR igazgatója lapunknak elmondta, napraforgóból 24 ezer hektárt vetettek be, a kukorica pedig 85 ezer hektárt foglal el a megye szántóterületéből. „A napraforgónál az elmúlt esztendőhöz viszonyítva kevesebb a hektolitersúly, ami azt jelenti, hogy könnyebbek a magvak, a gazdálkodók tapasztalatai szerint most egy traktor-utánfutónyi napraforgómag mintegy 700 kilogrammal kevesebbet nyom. Itt a hektáronkénti átlagtermés 2 tonna körül van, a kukorica esetében olyan 5-6 tonna közötti termés várható” — jegyezte meg Cioltean. Az igazgató szerint a tengeri betakarítása elhúzódhat, nagyban függ az időjárástól, ami meghatározza a szemek nedvességtartalmát. A most leszedett kukoricánál ez 17 százalékos, az optimális érték a 14 százalék, ezért akinek nincs lehetősége a mesterséges szárításra, vagy nem akar ezzel pluszköltséget vállalni, az később takarítja be, mikor a csövek természetesen száradnak ki a szárukon maradva.

A DADR vezetője egy másik fő kultúrnövénnyel, a cukorrépával kapcsolatban elmondta, ennek még nem kezdődött meg a betakarítása, ugyanis még kedvező a mostani időjárás, és 2-3 hétig még fejlődhet. Az előzetes felmérések alapján a cukorrépa esetében hektáronként 50 tonna termés várható.

A napraforgó és a kukorica esetében a részleges országos adatokat is közzétette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium, ezek szerint előbbi esetében 80 százalékban végeztek a munkálatokkal, ez 811 198 hektár napraforgót jelent. A kukoricából 25 százalékos a betakarítási arány, ez 576 ezer hektárt jelent.

Daniel Botănoiu minisztériumi államtitkár szerint napraforgónál október elején, a kukoricánál november első felében várhatóak végleges terméshozamok. „Az árakkal gondok lesznek, ugyanis Európa- és világszerte nagy volt a termés, a termelők által kért és a kereskedők által ígért ár között egyelőre nagy a különbség, így még nem tudni, mennyiért lehet majd értékesíteni. Ebben az évben a mezőgazdasági termékeknek amúgy is alacsony volt az ára” — jegyezte meg a szaktárca államtitkára.

 

Romász János

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 22:05
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...