×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Nagyvadak a Károlyi-kastélyban

2014.02.01 - 08:24
Megosztás:
Nagyvadak a Károlyi-kastélyban

Különleges relikviák, vadászati trófeák várják a látogatókat a Károlyi-kastélyban tegnap nyílt állandó kiállítás keretében. Sir dr. Pánczél Zoltán Tibor hagyatéka mindez, s több éven keresztül várja a látogatókat az épületben.

A péntek délutáni tárlatmegnyitón népes tömeg vett részt. A Megyei Múzeum és a Városi Múzeum vezetői köszöntötték a jelenlévőket, majd átadták a szót Szász Attilának — aki Sir dr. Pánczél Zoltán közeli barátja volt —, hogy beszéljen keveset az elhunytról. „Szomorúság, öröm és köszönet érzése kavarog bennem, hogy itt lehetek. Szomorúság, mert kedden volt egy éve, hogy Zoltán elhunyt. Szomorúságomat feledtette az öröm, mert halálának első évfordulóján létrejött ez a kiállítás, azokból a tárgyakból, amelyeket életében annyira szeretett. Nagyon örülök, hogy ilyen szépen összegyűltünk ezen az alkalmon, és nagyon sok mindenkinek kell köszönetet mondanom, hogy segítette ennek a kiállításnak a létrejöttét” — hangsúlyozta ki.

Vadász, politikus, üzletember volt Pánczél, aki, mint kiderül,t nagyon szerette Frank Sinatrát és a Smokie-t is. Kedvenc dalait énekelték ugyanis Szűcs József zenetanár szólistái, a jelenlévők örömére.

A nagykárolyi származású Pánczél élete során beutazta a világot, Új-Zélandtól New Yorkig, Kínától Dél-Afrikáig. Ismerősei körében híres volt fénykép- és filmgyűjteménye. Dédnagyapja, Nonn Gyula nyomdokait követve, aki a nagykárolyi vadásztársaságot alapította, már ifjúkorában a vadászat szerelmesévé vált. Gazdag trófea- és fegyvergyűjteményét sok vendég megcsodálhatta Temesfőn, ahová szívesen vonult vissza feltöltődni. Gyűjteménye most legalább öt évig a Károlyi-kastély termeit gazdagítja. A híres „big five” azaz az öt nagy vad közül, mely minden vadász álma, négyet sikerült elejtenie, ezek trófeáját is kiállították Nagykárolyban.

Sir dr. Pánczél Zoltán Tibor halálának első évfordulója alkalmából a Kalazanci Szent József templomban tegnap délután 5 órától ünnepi szentmisére is sor került.