Napi problémák Udvari községben
Utoljára módositva: 2019-07-26 15:10:13

Udvari községben is zajlanak beruházások; a mindennapi problémákon túl a legnagyobb gond az, hogy egyre kevesebb a gyerek az óvodában és az iskolában, mert sokan városi tanintézményekbe járnak.

Udvari községben a folyamatban lévő legjelentősebb beruházás a mezei utak leaszfaltozása — tájékoztatott Kovács József alpolgármester. Ez összesen 4,5 kilométer hosszan történik, a vidékfejlesztési minisztérium finanszírozásával. Lesz egy kerülőút, amelyen a mezőgazdasági gépek elkerülhetik a lakott területet, így nem korlátozzák majd a forgalmat a főúton, és nem szennyezik azt.

Kovács József azt látja, lehet eredményként említeni azt, hogy sikerült felújítani mind a két óvodaépületet: a hosszított programmal működő óvoda épületét három éve modernizálták kormányfinanszírozással, a régi óvodaépület rendbetétele pedig nemrég fejeződött be több mint négyszázezer euróból. A tanács úgy határozott, hogy átszervezi az óvodákat: az újabb épületben maradnak a hosszított programmal működő csoportok, a régebbiben pedig a normál programmal működő csoportok. Sajnos évről évre kevesebb a gyerek, a normál programmal működő óvodában lesz egy magyar és egy román csoport. A magyar csoport nagy része roma gyerekekből áll, de a csoportok megtartása miatt a pedagógusok versengenek a roma gyerekekért. Már a román csoportokban is sok a roma gyerek. Az I–IV. osztályokban van közel hatvan gyerek, ezekben az osztályokban még nagyobb a roma gyerekek aránya, mert azok a szülők, akik tehetik, városi iskolákba viszik a gyermekeiket. Az alpolgármester abban reménykedik, hogy a roma gyerekek is felzárkóznak, civilizáltabbak lesznek, megtalálják a helyüket a közösségekben. Kovács József elmondta, hogy nincs kimutatás arról, hány gyereket visznek a községből városi iskolába, mint ahogy arról sem, hogy hányan élnek külföldön. Nem lehet felmérni, hogy kik azok, akik csak ideiglenesen, és kik azok, akik hosszabb ideig, esetleg végleg külföldön maradnak.

A külföldön tartózkodókkal egyébként sok probléma van a szemétdíj miatt, vallotta be a polgármester. Sokuknak van háza, kertje Udvari község területén, de nem hajlandók szemétdíjat fizetni arra hivatkozva, hogy nem élnek itt. Amikor viszont hazajönnek, több szemetet hagynak maguk után, mint amennyit az itt élők közül sokan egy év alatt termelnek. A szemétdíj személyenként havi hét lej. Udvari községnek van hatezer-ötszáz lakosa, s ahhoz, hogy a kiadásokat fedezni lehessen, az összeget mindenkinek ki kellene fizetnie — magyarázta az alpolgármester.

 

 

Elek György

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...