Ne ülj be ismeretlen ember autójába!

Ne állj szóba idegennel, ne ülj be idegen ember autójába! — a szüleink által elsőként belénk sulykolt figyelmeztetés Romániában és Szatmárban is alkalmazhatatlan, ha valaki egyik (vidéki) településről el akar jutni a másikra, és nincs jogosítványa, gépkocsija.

Négy napon keresztül vadászták a rendőrök a „cápákat” — azaz azokat az engedély nélkül dolgozó, adót nem fizető, feketén fuvarozókat, akik egy-egy nagyobb város, megyeszékhelyek és olyan közeli települések között ingáznak, ahol a tömegszállítás nem kielégítő. Az országos razzia — amilyenre hosszú évek óta nem volt már példa — összefüggésben áll a caracali kamaszgyilkosságokkal, hiszen mindkét áldozat autóstoppal (vagy ha jobban tetszik: alkalmi járattal) tervezett eljutni az úti célig. Noha az ilyen nagyszabású ellenőrzés szükségességét és hasznosságát senki nem vitatja — csak Szatmár megyében 530 járművet vettek górcső alá az akció során —, a gyakorlati alapgondot nem oldja meg, mert a legtöbben nem „jókedvükben” stoppolnak, ülnek be idegen emberek autójába, hanem mert rá vannak kényszerítve, ugyanis nincs más lehetőségük, hogy eljussanak egy vidéki településről a városba vagy akár a községközpontba.

Pénteken jelentette be a belügyminisztériumot ideiglenesen vezető Mihai Fifor, hogy nagyszabású és országos szintű razziát tartanak, amelynek napjaiban az engedély nélkül dolgozó, adót nem fizető, feketén fuvarozókat, azaz a cápákat veszik górcső alá, az ellenőrzéseket pedig főleg vasút- és autóbusz-állomások vonzáskörzetében, a városokból/nagyobb településekről kivezető utak mentén végzik. Ilyen nagyszabású ellenőrzési akciót utoljára bő öt évvel ezelőtt tartottak a taxitörvényt módosító jogszabály kapcsán, amely az illegális személyszállítás és fuvarozás visszaszorítását célozta meg — akkor a szállításügyi minisztérium nyújtotta be a törvénymódosító javaslatot, s indoklása szerint annak a fuvarozásban tapasztalható tisztességtelen versenynek akart ily módon gátat szabni (kiszűrve a kalóztaxisokat, az úgynevezett országúti cápákat), amely a szaktárca szerint egyes helyeken már a csőd közelébe sodorta a szállítási ipart. Az országszerte nagy vihart kavart — mert mindenki úgy értelmezte, hogy magát az autóstoppolást akarják betiltani — előírás lényege, hogy taxisengedély nélkül egyetlen járműtulajdonos sem szállíthat pénzért utasokat, viszont az autós csak akkor bírságolható meg, ha a rendőrök többször is tetten érik, amint pénzt fogad el fuvarért. Első alkalommal csak figyelmeztetik az illetőt — enyhén (de az országunkra tökéletesen jellemző) abszurd módon ahhoz, hogy megbírságolják, a rendőröknek bizonyítaniuk kell, hogy több alkalommal is elkérte a pénzt az utasaitól… Nem csoda, ha a törvénymódosításnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, és egy pár kishalat leszámítva az igazi nagy cápák nem akadtak horogvégre.

Mint a rendőrség tegnapi közleményéből kiderült, a mostani, augusztus 1–4. közötti razzia során 21 291 járművet és 13 kereskedelmi társaságot ellenőriztek országszerte, 123 (zömében gazdasági és közlekedési) törvénysértést állapítva meg, ugyanakkor 244 olyan járművet azonosítottak, amelyek sofőrei pénzért szállították a bennük ülőket, s ezen járművek közül 201-et le is foglaltak. Az akció keretében Szatmár megyében 530 járművet vettek górcső alá, és 87 bírságot róttak ki, a legtöbbet a járművek rossz műszaki állapota és a közlekedési szabályok be nem tartása miatt. A razzia augusztus 8-ig folytatódik, s bár az ilyen nagyszabású ellenőrzés szükségességét és hasznosságát senki nem vitatja, az alapproblémát messze nem oldja meg, hiszen senki nem „jókedvében” stoppol, ül be alkalmi járatokba, idegen emberek autójába — hanem mert rá van kényszerítve (vagy menetrend szerinti járat, vagy jogosítvány hiányában), mert nincs más lehetősége eljutni egyik településről a másikra, faluból a városba, iskolába vagy ügyeit intézni. Stoppolásra kényszerül, még akkor is, ha nagyon jól tudja: „Ne ülj be ismeretlen ember autójába!” — igen, ez volt az a mondat, ami Ecaterina Andronescu tanügyminiszteri székébe került. Annak ellenére, hogy kiskorunkban szüleink tényleg az első szabályok között sulykolták belénk: ne állj szóba idegennel, ne nyiss ajtót idegennek, ne ülj be idegen ember autójába — csak hát Románia a paradoxonok országa, s az örök érvényű figyelmeztetés alkalmazhatatlan, ha az ember egyik (vidéki) településről el akar jutni a másikra.

Még Szatmár megyében is, ahol az utakat javarészt modern(ebb) kis- és autóbuszok járják, a településközi személyszállítás pedig relatív mindenhol megoldott (sőt, az ország keleti vagy déli megyéihez viszonyítva egyenesen nagyszerű), és a menetrend szerinti mikrobuszjáratok mellett a nagyvállalatok munkásait szállító autóbuszokon is van hely a Szatmárnémetiből az adott településre (vagy fordítva) eljutni akaróknak. Persze a látszat csalóka — hiszen míg a városokhoz közeli nagyközségekbe valóban félóránként vagy óránként indulnak a járatok (főleg iskolaidőben), a Tövishátra, de Tamásváraljára és a magasabban-eldugottabban fekvő avasi falvakba naponta két-három járat ha indul (s aki nem akar órákat hiábavalón várni, az kénytelen stoppolni), hétvégente és ünnepnapokon pedig az egyébként könnyen megközelíthető településekre/ről is nehezebb útra kelni.

Szabó Kinga Mária