×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
13 °C
enyhe intenzitású szitálás
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Négy Szent László búcsú

2016.06.23 - 15:31
Megosztás:
Négy Szent László búcsú

Az ország megszilárdítója, az erkölcsi rend őrzője Szent László, akinek sírjánál csodák történtek.

 

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében Krasznabéltek, Lázári, Nagysomkút és Gencs templomait szentelték Szent László tiszteletére. A sorban először, idén Gencsen tartanak búcsút, vasárnap öt órától, Simon Attila, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa szentbeszédével.

Krasznabélteken már az ünnep napján, hétfőn délelőtt tizenegy órától lesz a búcsúmise Ulmer Mihály szakaszi plébános prédikációjával. Lázáriban ugyanazon a napon és időben Jakab Norbert, a szatmárnémeti Szent Antal egyházközösség plébánosa szentbeszédével tartják a búcsúmisét, Nagysomkúton pedig szintén hétfőn, de este hattól ünnepelnek Ambrus István kapnikbányai plébános szónoklatával.

 

Szent László Király 1046 körül született Lengyelországban. Atyja I. Béla magyar király volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya. Életét sok küzdelem és megpróbáltatás jellemzi. Az ő feladata lett az ország "megállapítása'', vagyis a belső rend megszilárdítása és a külső határok biztosítása. Ahogy a krónikás feljegyezte, László "minden ítéletében Isten félelmét tartotta szeme előtt". Híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadak vezérének. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1095. július 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott "boldog teste" (Arany János), később Váradon helyezték végső nyugalomra. Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az Egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.