Nehéz az alma értékesítése
Utoljára módositva: 2014-10-29 16:00:34

Kőszegremetén több mint kétszáz hektáron termesztenek almát, de abból csak ötven–hatvan hektár gondozott. A termés aránylag jónak mutatkozik, de az árak évről évre csökkennek.

A termés egy része már fedél alatt van

Kőszegremetén javában tart az almaszüret, a gazdák igyekeznek mielőbb leszedni a termést, mert bármikor bekövetkezhet a fagy vagy akár a havazás is. Dohi Szabolcs almatermesztővel a sorok között sétálunk, látszatra minden tökéletes, de aki belülről ismeri a dolgokat, az tudja, hogy milyen gondokkal küzd az almatermesztő.

— A nyári szárazság nem minden szempontból tett jót az almatermésnek — magyarázza Dohi Szabolcs —, a napsütésre szükség volt, de szükség lett volna több csapadékra is, hogy fejlődjön a gyümölcs. Most úgy tűnik, hogy hetvenszázalékos termésre számíthatunk, ez a kedvező őszi időjárásnak is köszönhető. A gond az, hogy nincs ára az almának: tíz-tizenkét baniért vásárolják fel a léalmát, az asztali almáért hatvan banit ígérnek.

Egy hektár almás megművelése tizenötezer lejbe kerül: ez kezdődik a metszéssel és a gallyzúzással, majd folytatódik a kapálással, a permetezéssel, a gyomirtózással, végül jön a szedés, ami nem egyszerű, mert vigyázni kell, hogy a gyümölcs ne sérüljön, ne ütődjön, mert akkor elkezd rothadni, és elkezdenek meghibásodni a mellette lévő gyümölcsök is.

 

Tárolás, értékesítés

 

A dombról leérve megrakott gépkocsival érkezünk a raktárhelyiségbe, ahol már gyűl a leszedett gyümölcs. Dohi mutatja a különbséget: mennyire jobb vagy rosszabb egyik vagy másik fajta termése.

Szépnek mutatkozik az idei almatermés

— A tárolással is adódnak nehézségek — hangsúlyozza Dohi. — Az időjárástól függ az, hogy mennyi ideig áll el az alma a mi körülményeink között, ugyanis nincs hűtőház, nem biztosítottak a hosszú távon történő tároláshoz szükséges feltételek. Ha túl sok az eső és magas az alma víztartalma, akkor nem lehet sokáig tárolni, ha nincs sok víztartalma, akkor tovább eláll, de nem elég lédús.

Egy tonna almából hatvan-hetven liter pálinkát lehet főzni, de ezzel nem nyernek semmit az almatermesztők, mert hivatalosan nem lehet árulni, de amúgy sem lehet tizenhárom lejnél drágábban eladni. A pálinkafőzés újabb költségekkel jár, mert le kell az almát darálni, ki kell fizetni az illetékeket stb. Palackozásról szó sem lehet, mert az már annyira költséges, hogy nyolcvan lejért kellene adni egy hét deciliteres üveg pálinkát, amit nem fizetne meg senki.

Kőszegremetén körülbelül két-háromszáz hektár gyümölcsös van, ebből ötven-hatvan hektár van megfelelően gondozva, a többi elbokrosodott. A 2014–2020-as pályázati ciklusban lehet európai uniós támogatást kérni gyümölcsfák telepítésére, de csak azok pályázhatnak, akiknek bejegyzett cégük van. A pályázóknak ötvenszázalékos önrészt kell biztosítaniuk, ami nem biztos, hogy valaha is megtérül. Egy másik hátrány az, hogy csak oda lehet visszatelepíteni, ahol már volt gyümölcsös. Ezeken a területeken a talajban ott vannak a kórokozók, amelyek már ültetéskor beköltöznek a fákba.

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Gnome alone
Ma, 13:00
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Thor: Ragnarök
Ma, 17:00
A Marvel Studios új filmjében Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a Ragnarököt; egy háborút, ami otthonának pusztulásával és az asgardi civilizáció eltűnésével járhat, és amit egy mindenható új ellenség, a könyörtelen Hela idézett elő. Először azonban túl kell élnie egy halálos gladiátorviadalt, amelyben ellenfele korábbi szövetségese és szintén a Bosszúállók tagja: a hihetetlen Hulk!
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. november 22.
Olyasvalakinek próbálja elmagyarázni a véleményét, aki eleve elzárkózik előle. Találja meg mi az oka, hogy így viszonyul Önhöz!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...