×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Nem áll meg az élet Károlyban

2012.05.24 - 09:40
Megosztás:
Nem áll meg az élet Károlyban

Kovács Jenőt, Nagykároly polgármesterét az éppen zajló, fontos kivitelezésekről kérdeztük. A városfejlesztés mellett azonban a közeljövő rendezvényeiről is szót ejtett a városvezető.

 

Végre elkezdődött a tulajdonképpeni munka a nagykárolyi kerülőút nyomvonalán, tudtuk meg Kovács Jenő polgármestertől. A kivitelező cég március 15-től elméletileg már dolgozik a projekten, mindeddig azonban különböző, előre nem látható akadályokkal küszködtek (mint például a szükséges minőségű és összetételű földmennyiség beszerzése). Most azonban már a helyszínen vannak a munkagépek, megkezdték az útépítést, amit remélhetőleg a vállalt kétéves határidőn belül be is tudnak fejezni.

Kampány idején hajlamosak elfeledkezni róla az emberek, hogy a város ügyei ugyanúgy folynak tovább. Halad például a hat projektes városfejlesztési terv is, mondta a polgármester. A szociális étkezde felújítási munkái már zajlanak, hamarosan eredményt hirdetnek a színház és kulturális központ restaurálásáról, valamint a kaszárnyaépület szociális központtá alakításáról is. Két-három héten belül valószínűleg a lakónegyedek zöldövezeteire és úthálózatára vonatkozó projektek kapcsán is meglehet a licit nyertesének a neve. A városközpont rehabilitálási munkái azonban késnek, itt a kivitelező kiléte továbbra is kérdéses, több gond is felmerült, a közbeszerzési eljárás ellen óvást is benyújtottak.

A másik nagy jelentőségű kivitelezés, a Teremi úti lakások építése is halad. A kilencven lakásos szociális házak fele (hatból három) már tető alatt van. Folytatódnak az ANL tömbházak munkálatai is, 45 lakás építése már elkezdődött, a helyszín szintén a Teremi út.

Májusban és június elején a kulturális programok területén különösen erős a kínálat, hangsúlyozta Kovács Jenő, és itt sem csak kampányrendezvényekről van szó. A sváb betelepülés évfordulós ünnepségének nagykárolyi része igen szép és sikeres volt, egyértelművé tette, hogy az emberek igénylik a „majális jellegű” rendezvényeket, vélte Kovács. Lesznek is ilyenek, a közeljövőben is, június 2-án például bográcsfőző verseny a kastélykertben. De a rendkívül gazdag kínálatból a polgármester kiemelte még a Fátyol Rudolf nevével fémjelzett Vivaldi-koncertet (május 30., Károlyi-kastély) és a szintén június 2-án esedékes operettgálát, ezen újra a már jól ismert kolozsvári vendégművészek szórakoztatják majd a károlyiakat.

Fischer Botond