Nem az számít, hogy mikor eszünk
Utoljára módositva: 2018-03-21 17:35:08

Még saját testünkkel kapcsolatban is számos olyan tévhit él a fejünkben, amely akár az egészségi állapotunkra is hatással lehet. Az alábbiakkal például viszonylag kevesen vannak tisztában.

Nem fogunk elhízni, ha este nassolunk

Nem az számít, hogy mikor eszünk, hanem hogy mennyit. Hiába nem eszünk például este 6 után, ha előtte több kalóriát vittünk be, mint amennyit aznap elégettünk. A túl sok kalória és a mozgásszegény életmód vezet elsősorban elhízáshoz.

Az influenzaoltás nem fertőz meg influenzával

Bár egyesek teste lázzal reagál az influenzaoltásra, ennek nem az az oka, hogy megfertőződnek a betegséggel. Az oltás ugyanis gyengített vagy inaktivált vírust tartalmaz, amely nem tud megbetegíteni.

Így működik az influenza elleni oltás

Évről évre akár több százezer embert is érinthet Magyarországon az influenzajárvány. A kellemetlen betegség megelőzésére a legbiztosabb módszert az időben beadott védőoltás jelenti. Kattintson!

Az agysejtek képesek újratermelődni

Sokáig úgy hittük, hogy felnőttek agysejtjei nem képesek újratermelődni. Valójában a neurogenezis nevű folyamat során a hippokampuszban termelődhetnek új idegsejtek. Az agynak ez a része felel a tanulásért, a hosszú távú memóriáért és az érzelmekért is.

Nem romlik a látásunk, ha gyenge fényben olvasunk

Ahogy attól sem, ha sötét helyiségben nézzük a televíziót. A félhomályban olvasás után tény, hogy hamarabb érezzük, hogy elfáradt a szemünk, viszont hosszú távon ettől még nem fogunk rosszabbul látni.

Nem lesz tisztább a bőrünk, ha sok vizet iszunk

Számos helyen hallhatjuk, olvashatjuk, hogy a nagy mennyiségű folyadékfogyasztás a kulcs a szép bőrhöz. Azzal azonban nem árt tisztában lenni, hogy a vízivás önmagában még nem csodaszer, és nem fognak elmúlni tőle a pattanásaink, ha például az étrendünkön nem változtatunk. Tény, hogy a megfelelően hidratált bőr gyorsabban regenerálódik, de csupán ennyiről van szó.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítok kavicsot, homokot, szemetet. Tel.: 0741077706.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
22 mérföld
Ma, 20:45
Egy külföldre kihelyezett elit CIA-ügynök (Mark Wahlberg) szigorúan titkos megbízást kap: egy rendőrtisztet kell kicsempésznie az országból, aki veszélyes információk birtokában van. A küldetés során mindössze 22 mérföldet kell megtenniük a reptérig, ahol különgép várja őket indulásra készen. Az odavezető út azonban koránt sem bizonyul simának: a taktikai egységnek korrupt rendőrökkel, profi bűnözőkkel és felfegyverzett helyiekkel is fel kell venniük a harcot, akik mind a titokzatos informátor k
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e önkénteskedni?
Igen, az iskolában kapcsolódtam be egy önkéntes programba.
Néha részt veszek önkéntes tevékenységekben, de ez eléggé rendszertelen.
Eddig még nem volt lehetőségem rá, de szívesen megtenném.
Nincs időm ilyesmire, így is alig marad szabadidőm.
Nem, az önkénteskedést nem nekem találták ki.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. október 18.
Ha megtudja, hogy egy korábbi nézeteltérése félreértésből adódott, azonnal tisztázza a helyzetet és hozza helyre a korábbi harmóniát.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 15 dkg főtt sonka, 15 dkg trappista sajt. A panírozáshoz: liszt, 2 db tojás, zsemlemorzsa, ...