Nem mindenhol jut ajándékokra
Utoljára módositva: 2014-12-08 17:42:37

Az ünnepek előtt a települések többségében az önkormányzat oszt ajándékcsomagokat a gyerekeknek, de van ahol nincs erre keret, itt azonban az egyház keretén belül oldják meg.

A gyerekek minden ajándéknak örülnek, legyen a Mikulásé vagy az önkormányzaté

A karácsonyi ünnepekhez közeledve több községben is készülnek ajándékot osztani a gyerekeknek a helyi önkormányzatok, azonban van ahol nem futja erre a költségvetésből, de más módon mégis kapnak ajándékot az iskoláskorúak. Pusztadarócon például az egyház keretén belül lesz majd ajándékosztás, Găman Mihály polgármester elmondta, hogy egy-két évvel ezelőtt megjelent jogszabály tiltja a polgármesteri hivataloknak, hogy közvetlen módon ilyen célokra adjanak pénzt, ezért az ilyen akciókat civil szervezetek, támogatók által lehet megoldani. „Több éven keresztül mi is adtunk, de nem akarunk problémát, a törvényekkel nem lehet játszadozni” — jegyezte meg a polgármester. Papp Tibor érendrédi polgármester kérdésünkre válaszolva megjegyezte, nincs tudomásuk olyan jogszabályról, amely tiltaná a hivatalok részéről az ajándékcsomagok osztását, eddig még nem származott problémájuk belőle. Endréden hagyománya is van a karácsony előtti ajándékozásnak, a polgármester elmondta, idén 420 csomagot osztanak ki az óvodás és iskoláskorú gyerekek között, ezek egyenként 12 lej értéket képviselnek. Egriben az önkormányzat az anyagi források hiánya miatt nem tervezi ajándékcsomagok osztását, ugyanakkor az egyházon belül megajándékozzák az egri gyerekeket, de az iskola által is kapnak egy általános csomagot, ez már be volt tervezve a tanintézmény költségvetésébe. Lázáriban viszont a korábbi évek hagyományai követbe az önkormányzat mintegy 6 ezer lejt költ ajándékcsomagokra, ez az óvodáskortól a nyolcadik osztályig érinti a gyerekeket, akik közel hétszázan vannak. „Egy-egy csomagban édességek és gyümölcsök lesznek, nem nagy érték ez, a lényeg a gesztus” — jegyezte meg Roszpapa Csaba alpolgármester. Mikolában a költségvetés és az önkormányzat fennálló tartozásai nem engedik meg az iskoláskorúak megajándékozását, az óvodások azonban a szülői bizottság jóvoltából már részesültek ajándékokban Mikuláskor. „Reméljük, jövőre jut majd az iskolásoknak is, nekünk most az iskolaépület második emeletének a befejezése a prioritás, a munkálatokat hamarosan kezdik” — mondta a tanintézménnyel kapcsolatban Dobos Csaba igazgató. Régi hagyományt folytatva Piskolton a község gyerekei az iskolán és óvodán keresztül 540 ajándékcsomagot kapnak az önkormányzattól, Kovács Endre alpolgármester elmondta, hogy ezek egyenként 10 lej értékűek lesznek, és az ilyenkor szokásos édességeket és gyümölcsöket tartalmazzák majd. Szűcs Szabolcs polgármester elmondása szerint Szatmárhegyen és a hozzá tartozó településeken is 10 lej értékű csomagocskákat osztanak ki még ezen a héten a gyerekek között, az akció 470 óvodást és iskolást érint. Sándor Imre, Vámfalu alpolgármestere elmondta, az önkormányzat 5 ezer lejt adott az iskolának, amely ebből 10–12 lejes csomagokat állít össze a mintegy 400 gyereknek. „Karácsony előtt a polgármesteri hivatalba szoktak jönni kántálni gyerekcsoportok, akkor is kapnak ajándékba édességeket” — jegyezte meg Sándor, aki hozzátette, idén egy magyar betlehemes csoport érkezése is várható a hivatalba. Szatmárpálfalván a tanács múlt heti ülésén döntöttek arról, hogy a karácsonyi ünnepek előtt nemcsak a gyerekek, hanem az idősek és a szociálisan legjobban rászorulók is kapnak ajándékcsomagot, a gyerekeké 12 lejes lesz, a felnőttek pedig 15 lej értékben lisztet, olajat, cukrot, konzervet és makarónit tartalmazó csomagot kapnak, mindkét esetben több mint 600 csomagot osztanak ki a polgármesteri hivatal munkatársai. Batizon is lesz ajándékosztási akció, Roca Iosif polgármester elmondta, erre 6 ezer lejt költenek, és mivel közel 400 gyerekről van szó, ez fejenként 15 lejes, édességekből és gyümölcsöket magába foglaló csomagot jelent. Szatmárudvariban Kovács József nemrég megválasztott alpolgármester elmondása szerint 16-án az óvodások, 18-án pedig az iskolások számára szerveznek egy karácsonyi műsort, melynek keretében mintegy 700 gyerek kap majd 10–12 lej értékű ajándékcsomagot.

Romász János

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Az Emoji-film
Ma, 10:30
Még nincs minden felfedezve: feltérképezetlen univerzumok vesznek körül minket, még ha nem is tudunk róluk - talán azért, mert nagyon kicsik. Az okostelefonjában például mindenkinek van: egy boldog völgy, ahol a különféle szmájlik és hangulatjelek élnek és dolgoznak. Ám mindig mosolygós és kacsingatós békéjüket megzavarja egyikük, aki kerek fejébe veszi, hogy kideríti, mi van a völgyükön túl. Kalandos vándorútra indul, amelynek során neki és társainak egyre veszélyesebb alkalmazások kerülnek útj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Az Emoji-film
Ma, 12:15
Még nincs minden felfedezve: feltérképezetlen univerzumok vesznek körül minket, még ha nem is tudunk róluk - talán azért, mert nagyon kicsik. Az okostelefonjában például mindenkinek van: egy boldog völgy, ahol a különféle szmájlik és hangulatjelek élnek és dolgoznak. Ám mindig mosolygós és kacsingatós békéjüket megzavarja egyikük, aki kerek fejébe veszi, hogy kideríti, mi van a völgyükön túl. Kalandos vándorútra indul, amelynek során neki és társainak egyre veszélyesebb alkalmazások kerülnek útj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Valerian és az ezer bolygó városa
Ma, 14:00
Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Valerian azonban többet remél egy egyszerű szakmai kapcsolatnál, ezért szünet nélkül ostromolja partnerét, Laureline-t, aki hagyományos értékrendje miatt, no meg ismerve Valerian kusza nőügyeit, folyamatosan visszautasítja. Parancsnokuk (Clive Owen) útmutatása alapján következő küldetésük a lélegzetelállító intergalaktikus városba, Alphába vezet, amely egy folya
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Anyák elszabadulva
Ma, 18:25
Négy anya, akikben az egyetlen közös az, hogy gyermekeik egy iskolába járnak, elhatározzák, hogy összehoznak egy teljesen átlagos vacsorapartit, ahol végre borozgathatnak és pletykálhatnak kicsit úgy, hogy nem kell a férjeik és gyerekeik miatt aggódni. A vacsoravendégek a frissen elvált Jamie (Molly Shannon), "szuperanyu" Melanie (Bridget Everett), a túlstresszelt Emily (Katie Aselton) és legjobb barátja, a társadalmilag kirekesztett Kate (Toni Collette), aki el sem hiszi, hogy Emily rá tudta ve
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 20:00
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 22:05
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...