Nem született megállapodás
Utoljára módositva: 2019-07-22 15:21:17

Voltak informális találkozóim Viorica Dăncilával, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével és Călin Popescu-Tăriceanuval, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnökével, de nem hoztam semmiféle döntést ‘esetleges együttműködésről vagy jelölésről’ – nyilatkozta hétfőn Victor Ponta, a Pro Románia párt elnöke. 

“Nyilvánvaló, hogy nem döntöttünk jelölésekről vagy politikai együttműködésről (ilyen döntéseket csak a Pro Románia csapata hozhat) / mi mindig nyitottak vagyunk a párbeszédre, amint azt az ellenzéki vezetőkkel vagy Iohannis elnökkel való megbeszélésünk is bizonyít – de bemutattuk a Pro Románia nézeteit és az általunk képviselt társadalmi és gazdasági érdekeket is’ – írta hétfői Facebook-bejegyzésében Victor Ponta.

Viorica Dăncilă pénteken jelentette be, hogy hétfőn tárgyal az ALDE és a Pro Románia vezetőivel, mert azt akarja, hogy a három párt közös államfőjelöltet állítson. A PSD elnöke arra számít, hogy maguk mellé tudják állítani a szakszervezeteket és munkáltatói szövetségeket is.

A PSD vezetősége kedden jelöli ki a párt államelnökjelöltjét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Herkules legendája
Ma, 21:20
Herkules végzete születésekor elrendeltetett: Zeusz megjósolta, ő lesz az, aki legnagyobb harcosként a zsarnoki uralmat megdöntve elhozza a békét.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...