Nem tudni mikor lesz ismét víz Nagykárolyban — Frissítve!
Utoljára módositva: 2015-07-28 17:37:56

Frissítve: A nagykárolyiak majdnem pontosan egy napig voltak víz nélkül, hiszen csak kedd délután 5 óra környékén kezdett rendkívül alacsony nyomáson folyni a koszos víz a vezetékekből. (Ilyen esetekben ugyanis, a vezetékekben leülepedett salakanyag is bekeveredik a vízbe, amikor újraindítják a rendszert, nagyon koszos, kávészerű folyadék távozik a csövekből, megkeserítve ezáltal a nagykárolyiak életét.)  

Hétfő délután 18 óra óta nincs áram a szamosdobi vízműnél, ahonnan többek között a nagykárolyiak ivóvizét is biztosítják. Emiatt a város egész területén szünetel a vízszolgáltatás, tudtuk meg az Apaserv Regionális Vízszolgáltató vállalat nagykárolyi munkatársaitól.

Mint elmondták, a kedd délelőtti órákban még a tartályokból tudtak minimális vizet juttatni a háztartásokhoz, azonban több órája üresek a vezetékek. Minden munkatárs a szamosdobi helyszínen van, itt próbálják a hibát elhárítani. Hogy pontosan mikorra várható ez, mikortól lesz víz ismét a nagykárolyi háztartásokban, egyelőre senki nem tudja megmondani. Tanulva azonban a korábbi ilyen, illetve ehhez hasonló esetekből, talán nem szerencsés nagyon örvendeni, ha sikerül elhárítani a szamosdobi hibát és ismét folyik a víz a vezetékekből, hiszen soha nem volt még rá példa, hogy a vízkimaradás után megfelelő minőségű vizet kapjanak a nagykárolyi fogyasztók.

Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült hétfő este óta valamilyen módon informálni a nagykárolyiakat a vízszünetről, nem sikerült kielégítő választ kapnunk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...