Nem vetik meg az italt
Utoljára módositva: 2015-12-04 10:29:31

Gyakran isznak alkoholt a kiskorúak

A 10 és 12 év közötti romániai fiatalok majdnem fele legalább egyszer már ivott alkoholt és átlagosan 14 éves korukban kezdik el a fogyasztást — ez derül ki az UNICEF legfrissebb statisztikájából, amely arra is rámutat, hogy a gyerekek egyre korábban és egyre gyakrabban fogyasztanak szeszes italt. Ráadásul minél korábban kezd valaki szeszes italt fogyasztani, annál nagyobb az esélye a függőség kialakulásának — mutatnak rá a tanulmányok. Ha pedig a szülők is alkoholfogyasztók, háromszoros az esélye annak, hogy gyerek is függő legyen.

A kutatás szerint a fiatalok teljesen normálisnak tekintik, hogy hozzányúlhatnak a felnőtteknek szánt italokhoz, és semmilyen hátrányát nem ismerik a fiatalkori alkoholfogyasztásnak. Azt is elmondták a kutatásban megkérdezettek, hogy azért isznak, mert szüleiktől látják azt.

Eme aggasztó adatok kapcsán a Spirits Románia Szövetség több romániai egyesülettel közösen egy olyan kampányt indított el, amelyben a fiatalok alkoholfogyasztásának kockázataira hívják fel a figyelmet. Erről tájékoztató anyagokat a www.suntem-multi.ro oldalon találnak az érdeklődők.

 

Gyakran isznak alkoholt a kiskorúak

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...