Nem volt áram a műtőben, mobillal világítottak a sebésznek
Utoljára módositva: 2014-10-19 11:06:09

Az áramkimaradás egy nyitott szívműtét közben történt. A sebész a körülmények ellenére folytatta az életmentő beavatkozást.

: Sokat kockáztatnak Kirgizisztánban az orvosok egy műtét alatt

Dr. Kaldarbek Abdramanov, kirgiz szívsebész-specialista élete egyik legnehezebb döntésével szembesült, amikor a minap egy nyitott szívműtét közben sötétbe borult a műtője. „Épp a beavatkozás közepénél jártunk, amikor egyszer csak elment az áram” — emlékszik vissza a pillanatra, majd hozzátette, mindössze néhány másodperce maradt arra, hogy mérlegeljen: vagy félbeszakítja az életmentő beavatkozást, és kockáztatja, hogy a betege a késlekedés miatt meghal, vagy a cudar körülmények ellenére folytatja a műtétet.

A 45 éves Abdramanov végül a folytatás mellett döntött, és arra kérte a csapatát, hogy a mobiljaikkal világítsanak neki. Az esetről még egy döbbenetes videofelvétel is készült, melyen jól látszik, az áramkimaradás miatti állapot: az orvosoknak a beteg vérkeringését fenntartó berendezést is manuálisan kellett üzemeltetniük.

Mint később kiderült az áramkimaradást a Kirgizisztánban komoly problémát jelentő energiahiány okozta. Az ország a villamos energia döntő többségét vízerőművekből nyeri, csakhogy az utóbbi néhány hónapban a folyók vízszintje a megszokottnál jóval alacsonyabb, így energia is kevesebb van, a meglévővel pedig spórolni kell.

„Szerencsére a betegünk, akit szívleállással szállítottak a kórházunkba, túlélte a nem mindennapi műtétet, de azóta minden műtét előtt el kell döntenünk: belevágjunk-e a műtétbe azzal a tudattal, hogy elmehet az áram, vagy inkább várjunk” — tette hozzá a szakember.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Jönnek a kacsák
Ma, 10:30
A megrögzött szeleburdi agglegény lúd miatt - aki inkább légi akrobatikát gyakorol ahelyett, hogy a többiekkel készülne a vándorlásra - két kiskacsa elszakad csapatától. Habár a bájgúnárnak semmi kedve, hogy segítsen a két kiskacsának visszatalálni a csapatához, egy véletlen folytán megsérül, így a kacsákkal marad. A furcsa trió nekivág egy veszélyekkel teli útnak, hogy még az első hó megérkezése előtt biztonságos búvóhelyet találjanak.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Jönnek a kacsák
Ma, 12:15

Éjjeli napfény
Ma, 15:45
A rendkívüli szerelmi történetben a 17 éves Katie Price (Bella Thorne) extrém módon érzékeny a napfényre, nappal kényszerű szobafogságban, speciális ablakok mögé rejtőzve ábrándozik a normális életről. Éjjelente a fiatal lány átlagos tiniként éli az életét - amikor csak teheti, zenél, és a helyi állomáson gitározik az arra járóknak. Egyik este Charlie (Patrick Schwarzenegger) is felfigyel rá, akit Katie évek óta titokban csodál a szobája ablakából. A fiatalok pillanatok alatt egymásba szeretnek,
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Éjjeli napfény
Ma, 19:35

MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR

KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. április 22.)

    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykacomb, 20 dkg zöldborsó, 15 dkg zöldbab, 1 db nagyobb sárgarépa, 15 dkg zsíros tejföl, 8 ...