Nemeszsuk ellen a kupában
Utoljára módositva: 2014-09-02 16:46:06

Jövő Kedden a harmadosztályos Nemeszsuki Unirea lesz a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapatának az ellenfele a Román Kupa küzdelmeiben. A csapat legénysége addig itthon edz, kedden pedig részt vettek az Ice Bucket Challenge kampányban, majd jótékonykodtak.

A Szatmárnémeti FC Olimpia legénysége a halmi gyermekotthon lakóinak adakoztak a zuhanyt követően

A harmadosztályos Nemeszsuki Unirea otthonában játssza idei első mérkőzését a Román Kupa küzdelmeiben a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata – derült ki a román szövetség székhelyén rendezett keddi sorsolás után.

Mint ismeretes, a Liga 2 2-es Csoportjának tavalyi hetedik helyezettje csak most, az 5. fordulóban csatlakozik a küzdelmekhez. Az ellenfél ismerős a szatmáriaknak, ugyanis tavaly a Szamoskrassói Someşul elleni osztályzón, Szilágysomlyón harcolta ki a Liga 3-as szereplést. A Kolozs megyei együttes az elmúlt idényben a csoportja kilencedik helyén zárt, így a kupaküzdelmek első selejtezőkörében már pályára lépett a legénység. Az Apahidai Someşul elleni 4–2-es siker után egyaránt 3–1 arányban győztek a Szilágysomlyói Sportul, majd a Nagybányai FCM-t is, az előbbi kettőt idegenben. A negyedik selejtezőkörben a Besztercei Gloria lett volna az ellenfél, viszont a nagy múltú együttes időközben megszűnt (átszerveződés útján a harmadosztályban szerepel a csapat Gloria Progresul néven), így a Nemeszsuk játék nélkül jutott tovább.

A Román Kupa ötödik körében tizennégy mérkőzést rendeznek szeptember 9-én, 16.30 órától. A jövőhét keddi találkozón az Olimpia vendégként szerepel majd a Kolozs megyeiek otthonában. A továbbjutó csapatok a kupaküzdelem tizenhatod döntőjében folytatja szereplését, ahol már élvonalbeli együttesek is csatlakoznak majd a mezőnyhöz, azokat a meccseket szeptember 23–25. között fogják játszani. „Nem vesszük félvállról a kupameccset, az alapcsapat fog kiállni Nemeszsukon. Tovább akarunk jutni, hogy a következő körben első ligás együttessel játszhassunk. Az új versenyszabály szerint az alsóbb osztályban szereplő csapat a házigazda a kupaselejtezőkben, így erős együttest hozhatunk Szatmárra, tétmeccsre” – mondta Dan Băbuţ, az FC Olimpia elnöke.

Hideg zuhany és adakozás

Az Olimpia egyébként ezen a hétvégén szabad lesz, nem játszik bajnok mérkőzést, de a Kolozsvári CFR elleni barátságos találkozó sem jött össze (az élvonalbeli együttes pénteken 19 órától a Sahtar Donyeck ellen játszik felkészülési meccset). Így Cosmin Bodea vezetőedző legénységének lesz ideje felkészülni a jövő hét keddi meccsre. A legénység egyébként a szó szoros értelemben kedden megkapta a hidegzuhanyt is a bajnoki idényrajtban elszenvedett vereség miatt (1–0 a Karánsebesi FC otthonában). A játékosok és a szakmai stáb ugyanis részt vettek az Ice Bucket Challenge néven ismerté vált kampányban. „Inkább hamut szórnánk a fejünkre a karánsebesi meccs után” – ismerte el Ioan „Lulu” Dragomir másodedző. „Remélem a fiúk felébrednek a jeges zuhany után és ezután már nem veszítünk több mérkőzést” – egészítette ki Băbuţ. Ezt követően egy csoport gyerek érkezett meg az Olimpia Stadionhoz. A halmi Havasi Gyopár Gyerekotthonban elszállásolt gyerekek együtt focizhattak egy fél órát a másodosztályos csapat játékosaival, majd focilabdát és a labdarúgók által aláírt mezeket kaptak ajándékba.

Kampány

Az idén nyáron, az Amerikai Egyesült Államokból indított Jegesvödör–kihívás kampány egy jótékonysági és figyelemfelkeltő akció, melynek során a résztvevő személy leönti magát egy vödör jeges vízzel, és felszólít másokat, hogy cselekedjenek hasonlóképpen vagy adakozzanak jótékony célra, vagy tegyék mindkettőt. Az akció eredetileg az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű végzetes bénulással járó betegségben szenvedőket segítő ALS Association támogatta. Ilyen betegséggel küzd például Stephen Hawking angol elméleti fizikus. A hírek szerint a felajánlásokból augusztus 26-áig közel 90 millió dollár gyűlt össze.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. november 22.
Olyasvalakinek próbálja elmagyarázni a véleményét, aki eleve elzárkózik előle. Találja meg mi az oka, hogy így viszonyul Önhöz!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...