Németország a legkedveltebb ország egy felmérés szerint
Utoljára módositva: 2014-11-14 16:00:08

Németország végzett az első helyen a GfK piackutató vállalat úgynevezett országmárka vizsgálatában – írták német lapok csütörtökön.

 

A német GfK országmárka indexe (Nation Brands Index – NBI) alapján összeállított rangsorban Németország az Egyesült Államokat megelőzve került az élre a tavaly elfoglalt második helyről.

Németország megítélése elsősorban a labdarúgó világbajnokságon elért győzelem révén javult, de az ország európai vezető szerepét, gazdasági erejét és nemzetközi politikai felelősségvállalását is nagyra értékelik a világon – idézték a német GfK közleményéből Simon Anholtot, az országmárka-elemzési módszer kidolgozóját.

A kutató hozzátette, hogy Németország pontszáma a “becsületes és hozzáértő kormány” elnevezésű vizsgálati dimenzióban emelkedett a legnagyobb mértékben 2013-hoz képest, és valamennyi vizsgált ország közül a legtöbb pontot kapta a “beruházási környezet” és a “társadalmi egyenlőség” dimenzióban.

A vizsgálatban 49 ország megítélését vizsgálták több mint 20 ezer interjú alapján. Az interjúalanyok 23 szempont, dimenzió alapján értékelték az országokat, és az így kapott pontok alapján képezték az NBI-t.

Az első 10 helyezett Németország és az Egyesült Államok után sorrendben Nagy-Britannia, Franciaország, Kanada, Japán, Olaszország, Svájc, Ausztrália és Svédország.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. november 18.
Ha elég elkötelezetten és bátran közeledik a problémához, sokkal hamarabb átlátja és így a megoldást is hamarabb megtalálja.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...