Nemzetközi embercsempész-hálózatot buktattak le
Utoljára módositva: 2018-05-24 16:25:39

Illegális bevándorlókat Szerbián, Románián és Magyarországon keresztül Nyugat-Európába juttató nemzetközi embercsempész-hálózat tagjait vették őrizetbe Temesváron – közölte csütörtökön a Tion.ro hírportál.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), illetve a határrendészet több temesvári házkutatás után, szerdára virradóra vette őrizetbe a bűnszövetkezet öt tagját, akiknek az állampolgárságáról nem közöltek semmit.

Az ügyben tavaly kezdődött a nyomozás. A szerb és német kollégáikkal együttműködő román hatóságok szerint a román, szerb, pakisztáni, iraki, szíriai, algériai és albán állampolgárokból álló nemzetközi bűnszövetkezet fejenként 4-5 ezer eurót kért a közel-keleti bevándorlóktól Nyugat-Európába juttatásukért.

A szervezet gyülekezőhelyként használta Temesvárt, ahol a szerb-román határon átcsempészett bevándorlókat több környékbeli panzióban szállásolta el, amíg megszervezte további útjukat Magyarország felé. Erre a célra a “határzónát ismerő”, Romániában menedékkérőként regisztrált külföldi “idegenvezetőket” vettek igénybe.

A nyomozók szerint a hálózatot egy Svédországban élő iraki állampolgár vezette, legközelebbi bizalmasa pedig egy szíriai és egy algériai állampolgár volt. Ők a közösségi oldalakon keresztül tartották a kapcsolatot a bűnszövetkezet tagjaival. A “szállítmányokat” egy Görögországban élő pakisztáni és egy szerb állampolgár szervezte.

Másfél hónapon belül ez már a második olyan embercsempész-hálózat, amelynek tagjait Temesváron vették őrizetbe nemzetközi nyomozás eredményeként. Április elején a román, osztrák és szlovén hatóságok együttműködése nyomán csaptak le egy – határrendészeket is megvesztegető – embercsempész-hálózatra Temesváron.

A szerb és magyar határ közelében található nyugat-romániai nagyvárosról februárban a német szövetségi rendőrség is azt állította, hogy egyfajta hot-spot, vagyis gyűjtő- és elosztóközpont szerepét tölti be az illegális bevándorlókat Nyugatra juttató embercsempészek számára a balkáni migrációs útvonalon.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Mamma Mia! Sose hagyjuk abba
Ma, 19:05
Tíz évvel azután, hogy a Mamma Mia! több mint 600 millió dollár bevételt hozott világszerte, visszatérünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire ebben az új musicalben, mely szintén az ABBA dalaira épül. A film ide-oda ingázik az időben, és megmutatja, hogy a múltbéli kapcsolatok miképp hatnak a jelenre. Így az eredeti szereplőkhöz csatlakoznak fiatal énjeik, köztük a fiatal Donnát alakító Lily James (A legsötétebb óra, Nyomd, Bébi, nyomd!, Downton Abbey).
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A védelmező 2.
Ma, 21:20
Amerikai fantasztikus thriller, akciófilm, krimi
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 21.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...